hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A vallásszabadság nem téma az EU és Varsó között
Interjú Aleksander Kwasniewski lengyel elnökkel

1999. 10. 09.
"Az egyház jelenleg kiváló helyzetben van Lengyelországban – fejtette ki a Heteknek Aleksander Kwasniewski lengyel köztársasági elnök, aki a héten tárgyalt Budapesten. – Az alkotmány értelmében az egyház és az állam szét van választva. Az egyházak szabadok, és vannak lehetőségeik. Különösen a katolikus egyháznak, amely a legnagyobb Lengyelországban, van meg minden lehetősége arra, hogy kiterjessze tevékenységi körét" – tette hozzá lapunk kérdésére a lengyel államfő. A vallásügyi törvény kilátásba helyezett magyarországi szigorítása miatt az elmúlt héten nyilvánosságra hozott európai uniós kritika Kwasniewski szerint országára nem vonatkozik, mivel a kisebb egyházakra is ugyanazok a törvények és jogok vonatkoznak, nincsenek velük szembeni megszorítások. Az egyház kérdése a nemzetközi és az európai törvényeknek megfelelően meg van oldva, és Lengyelországnak az Európai Unióval folytatott csatlakozási tárgyalásain nem fog szerepelni ez a kérdéskör – fejtette ki Kwasniewski.



Aleksander Kwasniewski

A lengyel elnök szerint a lengyel-magyar barátság nem a múlté, annak ellenére,
hogy a közelmúltban végzett lengyelországi közvélemény-kutatás tanúsága szerint
a magyarok a lengyelek rokonszenvlistáján csak a hetedik helyen szerepelnek. Kwasniewski
megemlékezett arról, hogy 1939 őszén Magyarország a német agresszió elől menekülő
lengyel polgárokat és katonákat fogadott be. Ezt követően a II. világháború alatt
több tízezer lengyel érkezett Magyarországra.

A két ország kapcsolataira a mintegy egy éve zajló mezőgazdasági vámvita vet árnyékot.
Kwasniewski szerint a CEFTA (Közép-európai Szabadkereskedelmi Egyezmény) keretein belül
rendezni lehet a kérdést közös agrárpolitika kialakításával. A lengyel államelnök
elmondta: vannak lehetőségek az együttműködés fejlesztésére, de ezek akadálya a
minőségi tanúsítványok és ellenőrzések kölcsönös elismerésének hiánya.

Bár Lengyelországban az elnök nagy népszerűségnek örvend, a kormánynak komoly
gondokkal kell szembenéznie: több nagy lengyelországi szak- és érdekvédelmi
szervezet hirdetett általános sztrájkot november közepére.

A munkabeszüntetés várhatóan megbénítja majd az országot, és a tervek szerint
addig tart, amíg a szejm, a lengyel parlament fel nem oszlatja önmagát.

Lepper szakszervezeti vezető szerint most már nem a kormány lemondatásáról van szó,
hanem az egész társadalmi rendszer megváltoztatásáról, miután a kommunizmus és a
kapitalizmus egyaránt csődöt mondott.

A lengyel belügyminisztériumban kipattant korrupciós botrány tovább borzolja a kedélyeket:
a Zycie cím? jobboldali napilap közölte, hogy Budnik belügyminiszter-helyettes
siettette számos külföldi cég földvásárláshoz szükséges engedélyének megadását.
Budnik üzlettársa annak az ügyvédi irodának, amely a külföldi magánszemélyeknek
és cégeknek segített a lengyelországi ingatlan- és földvásárlásokban. A belügyminiszter-helyettes
egyelőre nem szándékozik lemondani.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!