hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Törvényes harc a terrorizmus ellen
Az egyiptomi parlament elnöke Budapesten

1999. 09. 11.
"Ördögtől megszállt" ember volt a szomszédja állítása szerint a Hoszni Mubarak egyiptomi elnök ellen merényletet elkövető Hasszán Szulejmán, bár nem tartott fenn kapcsolatot iszlám fegyveresekkel. A támadót az elnöki testőrség lőtte le, miután késsel próbálta megölni Mubarak elnököt Port Szaid városában. A Budapesten tárgyaló Ahmed Fati Szurur, az egyiptomi parlament elnöke a merénylettel kapcsolatban lapunknak elmondta: országa jogállam, csak a törvények által megengedett eszközöket használhat a terroristák elleni harcban.



Ahmed Fati Szurur, az egyiptomi parlament elnöke. Ritkán látott vendég
    Fotó: MTI

"Sajnálatosnak tartom, hogy a magyar kormány nem vett részt magas szinten az elmúlt
időszak nagy arab temetésein, különösen, ami Husszein jordániai király búcsúztatását
illeti, hiszen ő a közel-keleti békefolyamat egyik kulcsfigurája volt" – fejtette
ki a Hetek kérdésére Szent-Iványi István, a parlament külügyi bizottságának elnöke
Ahmed Fati Szururral folytatott megbeszélése után. Hangsúlyozta: az arab világhoz fűződő,
az elmúlt egy évben elhanyagoltnak látszó kapcsolatrendszert szeretnék megerősíteni.


Az egyiptomi parlamenti elnök lapunknak elmondta: az egyiptomi kormány kétféle módon
viszonyul ellenzékéhez. Egyrészt igyekeznek még nagyobb demokráciát biztosítani, másrészt,
a törvény eszközeivel büntetik az olyan ellenző erőt, amely bűncselekmények elkövetésére
szánja el magát vagy terrorista eszközöket alkalmaz. Az országgyűlés elnöke hangsúlyozta:
országa jogállam, csak a törvények által megengedett eszközöket használ a
terroristák elleni harcban. Egyiptomban a terroristákat akár halálbüntetéssel is sújthatják,
ám csak részletes beismerő vallomás után. Az egyiptomi elnököt a kezén sebesítette
meg könynyebben a támadó, aki ismerősei szerint vallási fanatikus volt. Annyira
szigorúan értelmezte az iszlám törvényeit, hogy inkább maga teregetett, csak hogy ne
engedje a feleségét idegen férfi szemei elé.

Feltett szándéka volt, hogy "mártírként haljon meg". A vizsgálat eredményei
szerint a kétgyermekes, negyvenéves Szulejmán tettének közvetlen oka valószínűleg
az volt, hogy a kormány nem akart neki új lakást kiutalni.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!