Ian Martin, az ENSZ Biztonsági Tanácsa küldöttségének vezetője Kelet-Timor fővárosában.
Bevonulnak Fotó: MTI
Az egység ausztrál vezetés alatt áll majd, amelyet Indonézia rendkívül
sérelmezett, s válaszul felmondta a két ország között négy éve fennálló
biztonsági egyezményt. A szakértők úgy vélik, Kelet-Timor el fog szakadni
Indonéziától, Dzsakarta viszont elveszíti azokat a "jó pontokat", amelyeket az
utóbbi időben demokratikus törekvéseivel a nagyhatalmak szemében szerzett.
A kelet-timori milícia "alapos" munkát végzett: a fővárosban, Diliben
felgyújtották a legnagyobb bank és az egyetem épületét, a rádióállomást
megrongálták. Számos keresztény templomot is megtámadtak, több tucat papot és
apácát is lemészároltak. Az erőszak a sziget nyugati felére is átterjedt. Az
áldozatok számát a hírügynökségek több ezerre teszik. Az ENSZ jelentése szerint a
sziget 870 ezer fős lakosságából 600 ezer embernek van szüksége azonnali segélyre
az éh- és szomjhalál elkerülésére. Chris Barrie, az ausztrál védelmi erők
parancsnoka figyelmeztette a dzsakartai vezetést: ha Indonézia nem hajlandó
együttműködni az ENSZ békeerőivel, kemény katonai akcióval kell számolnia.
A vérengzés tovább rontja az ország belpolitikai helyzetét is. A központi kormány
és az egykori teljhatalommal rendelkező hadsereg elvesztette tekintélyét.
Dzsakartában újra tüntető diákok vonultak az utcákra, követelve Habibie elnök
lemondását és a hadsereg politikai célok megvalósítása céljából történő
bevetésének megtiltását. Wiranto tábornok szerepe egyelőre nem egészen tisztázott:
nem tudni, valóban képes-e rendet teremteni, vagy maga is az erőszakos cselekményeket
támogatja. Egyes jelentések szerint ugyanis a katonaság sok esetben támogatja a
helyi milíciák gyilkos tetteit.
A világ negyedik legnépesebb, s túlnyomóan iszlám lakosságú országa mély
gazdasági és politikai válságot él át, amelyhez a nemzeti hovatartozás kényes
kérdése is párosul. Az ország vezetői és intézményei elveszítették
népszerűségüket és legitimitásukat, s azok az erők, amelyek összefogták az
országot – vagyis a vaskez? diktátor és a könyörtelen hadsereg – háttérbe
szorultak Suharto elnök kierőszakolt lemondása óta. Bár Suhartónak közel 32 éven
keresztül sikerült egyfajta kikényszerített nemzeti egységet fenntartania, a
távozása után keletkezett hatalmi vákuumot hamarosan vallási, politikai és etnikai
különbségekből fakadó, eddig lefojtott indulatok töltötték ki. Szeparatista
mozgalmak az indonéz szigetvilág más pontjain is működnek, bár kevésbé
valószínű, hogy azok tevékenysége – az erősen iszlám Aceh tartomány
kivételével – az ország széteséséhez vezethet.
Indonézia 13 ezer szigetből mesterségesen összekovácsolt állam, amelynek
örökségét még a holland gyarmatosítók hagyták hátra. A jávai elegáns
hercegeknek nem sok köze van az eksztatikus révületben ringatózó híres bali
táncosokhoz, de a borneói bennszülött törzsek, a Fűszer-szigetek kalózkodó
életmódot folytató lakói és a betelepült kínai kereskedők között sincs sok rokon
vonás. Sokan attól tartanak, a kelet-timori események beindíthatnak egy olyan
folyamatot, amely Indonézia széteséséhez vezethet. A különbségek ellenére a sziget
elszakadása sok indonéz polgár számára nehezen emészthető kérdés, s máris
számos konspirációs elmélet terjeng arról, hogy a külföldi
hatalmak miként akarják megosztani Indonéziát.