hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kibontakozó miniháború Kasmírért

1999. 06. 05.
Hindu férfi India-térképpel tüntet Pakisztán ellen Újdelhiben. Határmódosítást követel    Fotó: MTI

Az elmúlt napok során elmélyült a több mint egy hete tartó indiai–pakisztáni
katonai konfliktus. Az indiai légierő Mirage 2000-es repülőgépei heves bombatámadás
alá vették a Kasmír hegyes vidékein tartózkodó muzulmán fegyveresek állásait, csütörtökön
pedig, a konfliktus során először, az indiai hadsereg napalmbombát vetett be a Dzsammu
és Kasmír szövetségi államba behatolt fegyveresek ellen, akik elutasították a
szabad elvonulásra tett indiai javaslatot. Atal Bihari Vadzspají indiai kormányfő
szerint a helyzet a háborúhoz hasonlatos, s azzal vádolta Pakisztánt, hogy India rovására
el akarja tolni a megosztott Kasmírt szétválasztó tűzszüneti vonalat. Agresszióhoz,
invázióhoz hasonlította a kasmíri harcokat, és kijelentette, India megfelelő válaszlépéseket
fog tenni, hogy visszaállítsa a status quót. Válaszképpen Pakisztán külügyminisztériumi
államtitkára azt közölte, országa sem fog visszariadni teljes fegyverarzenáljának
bevetésétől, ha erre szükség lesz.

A két atomhatalomnak számító ország konfliktusa a nemzetközi közvéleményt is
felborzolta, ezért egyre sürgetőbbé válik a válság tárgyalóasztal melletti rendezése.

A két ország 1947 óta három háborút vívott egymással, s ebből kettőt a vitatott
Kasmír tartományért. A kasmíri iszlám csoportok tíz éve harcolnak az Indiától való
elszakadásért, illetve a Pakisztánhoz való csatlakozásért. A hindu Indiához tartozó
tartomány az egyetlen terület, melyben a muzulmánok vannak többségben. Mint
ismeretes, Pakisztán muzulmán ország, s emiatt India azzal vádolja szomszédját, hogy
az támogatja az országba betört gerillaharcosokat, akik ezzel megsértették a tűzszüneti
egyezményt. Pakisztán tagadja a vádakat, viszont hangoztatja, hogy a kasmíri
harcosoknak joguk van a függetlenségért harcolni. A harcok kezdete óta, vagyis a heves
indiai légitámadások miatt több mint 50 ezer ember kényszerült elhagyni a pakisztáni
Kasmírban lévő otthonát.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!