A Dél-afrikai Választási Bizottság kompjúterizált ellenőrző csarnoka Pretoriában.
Tét az "afrikai csoda" jövője Fotó: MTI
A politikai életből hamarosan visszavonuló Nelson Mandelát minden bizonnyal a pártot
már egy éve vezető Thabo Mbeki, a jelenlegi alelnök követi pozíciójában, akinek
kampányát a Clinton-stáb sztármenedzsere, James Carville segítette. 1999 sikeres év
a globális kampánymódszerek megalkotójának tekintett Carville számára: múlt hónapban
Ehud Barakot vezette győzelemre Izraelben. (Hetek, 1999. május 22., A játéknak vége...)
A győztes ANC-n kívül 11 százalékot szerzett a fehér szavazókra támaszkodó
Demokrata Párt. A harmadik helyen valószínűleg az Új Nemzeti Párt, az apartheid volt
Nemzeti Pártja végez, amely így elveszíti a legerősebb ellenzéki párt szerepét. Őket
a zuluk támogatta Inkatha Szabadság Párt követi.
Az elnöki poszt várományosa, Thabo Mbeki alelnök nem fog újoncként kezdeni: az 56 éves
közgazdászt Mandela az 1994-es választások után vette maga mellé. Az elnök
hamarosan a ceremoniális kötelezettségekre szűkítette tevékenységét, a tényleges
hatalmat pedig Mbekire hagyta, aki így de facto vezetőként megszerezhette azt a
tapasztalatot, amelyre az ország elnökének pozíciójában szüksége lesz.
"A politikusoknak ahhoz a generációjához tartozom, amelynek számára meghatározó
kihívást jelentett a demokrácia kivívása. Remélem, hogy évtizedek múlva, amikor a
történelmet írják, értékelni fogják ennek a generációnak a szerepét, és az ő bátorságuk
és értékeik tükrében nem fogok kevésnek találtatni" – ezekkel a szavakkal búcsúzott
Nelson Mandela utolsó parlamenti beszédében. Az apartheidet létrehozó párt vezetője,
Marthinus van Schalkwyk kormányzati oldalról is nagy tapsot kiváltó búcsúszavaiban
kiemelte, hogy Mandelának megvolt az a képessége, hogy mindenki elnöke legyen, és megérttette:
a múlt sebeit be kell gyógyítani.
Nelson Mandela valóban különleges helyet szerzett magának Dél-Afrika történelmében.
A világ számára ő Afrika jövőjének a szimbóluma, az apartheid elleni harc vezető
egyénisége. Erkölcsi tekintélye részben a faji megkülönböztetés elleni harcért börtönben
töltött 27 évnek köszönhető, ami alatt mindvégig kitartott nézetei mellett, és
nem volt hajlandó kompromisszumot kötni szabadsága visszanyeréséért. 1990 februárjában
történt kiszabadulása a faji megkülönböztetésre épülő dél-afrikai politikai
rendszer végét jelentette. Kitartásával szerzett erkölcsi tekintélye tette lehetővé
számára, hogy országát elvezesse az első nem faji alapú szabad választásokhoz, és
a polgárháború elkerülésével, a megbocsátás és megbékélés alapelveire építve,
békés úton vigye át az országot egy új politikai rendszerbe. Az "afrikai csodaként"
is emlegetett átmenet után 1994 és 1999 között öt évig kormányozta elnökként Dél-Afrikát
a törékeny demokráciában.
1999. 06. 05. (III/22)
