hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Vihar a Cox-jelentés nyomán
Kitudódtak az atomtitkok

1999. 05. 29.
Az Egyesült Államokban napvilágra került Cox-jelentés azt állítja: Kína évtizedek óta kémkedik amerikai nukleáris fegyverek után. A CNN amerikai televíziós hírcsatorna szerint az ázsiai ország tevékenységének eredményeképpen a közelmúltban még elavultnak minősülő haditechnikáját a Nyugat számára is komoly veszélyeket jelentő nukleáris fegyverarzenállá tudta átalakítani.



Christopher Cox republikánus képviselő. Jelentett     Fotó:
MTI

Kína a következő évtizedben minden további nélkül képes lesz fejlett technológiájú
termonukleáris fegyverek előállítására azon információk alapján, amelyekre az
Egyesült Államokban folytatott kémkedése révén sikerült szert tennie – állítja
a Christopher Cox republikánus képviselő vezette vizsgálóbizottság jelentése,
amelynek bizonyos részletei kedden kerültek nyilvánosságra.

Jóllehet a Cox-jelentés teljes tartalmát a Clinton-adminisztráció titokban tartja,
annyit mindenesetre tudni lehet, hogy a kísérleti laboratóriumokból megszerzett adatok
alapján Kína gyakorlatilag egyszerűen lemásolta az amerikai hadsereg birtokában levő
neutronbombát, illetve a nukleáris arzenáljában található összes rakétafejet.

Amint erről korábban a Hetek is beszámolt (Peking, a porszívó: 1999. február 6.), a
kínai vezetés anyagi és titkosszolgálati kapacitását teljes mértékben annak szolgálatába
igyekszik állítani, hogy a lehető leggyorsabban katonai szuperhatalmi státuszt
szerezhessen magának. A kínai "porszívó" ennek megfelelően olyan alapossággal
szippantott fel mindenfajta információt, hogy segítségével kezdetleges felszereltségét
pár éven belül az amerikai nukleáris arzenállal is versenyképes, csúcsminőség?
fegyverzetté tudta fejleszteni. "Hamarosan fel kell készülnünk arra, hogy megvédjük
magunkat azzal az ellenünk használt amerikai technológiával szemben, amit mi magunk
fejlesztettünk ki" – nyilatkozta Cox. Jelenleg huszonhárom olyan rakéta irányul az
Egyesült Államokra, amelyek amerikai minta alapján készültek.

A mintegy 700 oldalas jelentés hangsúlyozza: az Egyesült Államok védelmi rendszere
minden idők legsúlyosabb mulasztását követte el azáltal, hogy negyven éven keresztül
figyelmen kívül hagyta Kína titkos tevékenységét. A Cox vezette vizsgálóbizottság
ugyanis egészen az ötvenes évekig viszszamenőleg tár fel egy sor – a Carter-,
Reagan-, Bush-, sőt a Clinton-adminisztráció ideje alatt is tartó – kémkedési ügyet.
A felelősség kérdésében a jelentés ugyan név szerint nem említ egyetlen kormányzati
tisztviselőt sem, azt azonban megjegyzi, hogy a kielégíthetetlen információéhség?
Kína a legnagyobb "falatokra" az utóbbi négy évben tett szert. Ugyancsak az
exportkorlátozások 1996-os, a Clinton-kormányzat által engedélyezett enyhítése következtében
vált lehetővé Kína számára annak a hatszáz csúcsminőség? számítógépnek a
megvásárlása, amelyekkel tesztelni tudja nukleáris fegyvertechnológiáját.

Az ázsiai ország illegális tevékenysége azért is veszélyes, mert a birtokában levő
nukleáris hadititkok és rakétatechnológia megfelelő juttatás ellenében többek között
olyan országok tulajdonába is átvándoroltak, mint Irán, Líbia, Pakisztán és Szaúd-Arábia.


A jelentésre utalva Peking alaptalannak minősítette a vádakat. A kínai vezetés úgy
véli: a belgrádi kínai nagykövetség épületét ért bombatalálat mellett a
Cox-bizottság által megfogalmazott állítások csupán az Egyesült Államok Kína-ellenes
viszonyulásának újabb bizonyítékai.

Annak ellenére, hogy a Cox-jelentés ismertetése után nem sokkal a Pentagon
bejelentette: elmarad William Cohen védelmi miniszter júniusra tervezett kínai látogatása
– melynek előzetes időzítését sokan eddig sem tartották túl ideálisnak a
Tienanmen téri vérfürdő napokon belül esedékessé váló 10. évfordulója miatt –,
elemzők valószínűtlennek tartják, hogy kifejezetten ellenséges, hidegháborús
viszony alakulna ki Peking és Washington között.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!