hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Rakétaverseny Ázsiában

1999. 04. 17.
Pakisztán már két ízben is válaszolt a múlt vasárnapi indiai rakétakísérletre, amely ismét lángra lobbantotta a két ország között zajló fegyverkezési versenyt. A helyzet komolyságát jelzi, hogy mostanra mindkét ország rendelkezik olyan rakétával, amely képes a szomszéd nemzet bármely részére eljuttatni nukleáris robbanófejeket.



Kilövőállásban az új indiai rakéta    Fotó: MTI

A csütörtökön kilőtt pakisztáni rakéta egy új széria első tagja, neve Sahín
I-es. Hatótávolsága mintegy 700 kilométer, ez harmada annak a távolságnak, amit az
egy nappal korábban tesztelt Ghauri II-es rakéta képes megtenni. "Az egész nemzetnek
oka van a büszkeségre" – jelentette ki Nawaz Sarif pakisztáni miniszterelnök. A
rakéta kilövésére három nappal azt követően került sor, hogy India tesztelte Agni
II-es rakétáját, amely bármely pakisztáni célpontot képes elérni, sőt India stratégiai
ellenfelét, Kínát is. Az Agni (szanszkritul "tűz") elnevezés? rakétát legutóbb
öt évvel ezelőtt tesztelték.

"Úgy gondolom, hogy most elérkeztünk arra a pontra, amikor senki sem mer bennünket
fenyegetni" – jelentette ki George Fernandes indiai védelmi miniszter. "Nincs szükségünk
arra, hogy bárki az önuralomról beszéljen nekünk." A pakisztáni külügyminisztérium
közleménye szerint "az Agni II kifejlesztése aggodalmainkat növeli és nemzetbiztonsági
fenyegetettség."

Tavaly India és Pakisztán – amely országok az elmúlt 52 évben három háborút is vívtak
egymással – föld alatti atomrobbantásokat hajtott végre, felidézve annak veszélyét,
hogy egy újabb katonai összetűzés a két ország között nukleáris háborúhoz
vezethet. A térségben szinte naponta történik incidens a Himalájában található,
vitatott hovatartozású Kasmír tartományban.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!