hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ínség a háború nyomában
Folytatódik a bombázás és a menekülés

1999. 04. 10.
A Jugoszlávia elleni légicsapás áldozatai között mindkét oldalon vannak polgári áldozatok: a koszovói albánok a szerb paramilitáris szabadcsapatoknak lettek céltábláik, tömeges menekülésüket idézve ezzel elő, de a bombázások a Jugoszlávia civil lakosságából is követeltek életeket. A koszovói–szerb határon, embertelen körülmények között összezsúfolódott tömegben, a jelentések szerint felütötte a fejét a kolera és a tífusz is, miközben a segélyszervezetek kétségbeesetten igyekeznek élelmet osztani az éhező menekültek között.



Csak egészségügyi maszkban mehetnek a menekültek közé. Járványveszély és
nélkülözés     Fotó: MTI

A NATO a koszovói albánok tömeges gyilkolása, népirtása ellen harcol Koszovóban
– jelentette ki Brüsszelben William Cohen amerikai védelmi miniszter. Cohen a NATO
főtitkárával, illetve a szövetség tizenkilenc tagországának nagykövetével
folytatott találkozói után nyilatkozott és leszögezte: a NATO fokozza légi
hadjáratának erejét. A szövetségi csapásokat az albánok elleni leírhatatlan
kegyetlenkedésre adott válaszként kell felfogni – tette hozzá. A NATO az igazság
érdekében, a népirtás ellen folytatja harcát, az embertelenség ellen az emberség
javára, a demokrácia mellett a zsarnokság ellen, a szabadságért a félelem ellen –
sorolta Cohen. Az amerikai politikus szerint a felsorolt pozitív értékek a NATO
erényei, és harcolnia kell értük, míg a másik oldalon azok állnak, akik mindezek
ellenségei.



Segélyszállítmány szétosztása a koszovói–albán határon.    Fotó:
MTI

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!