hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Földrengés a Himalája lábánál

1999. 04. 03.

A Richter-skála szerinti 6,8-as erősség? földrengés rázta meg India északi részét.
A rengés következtében eddig mintegy száz halálos áldozatot találtak, és több
mint háromszázra tehető a sebesültek száma. Az első, helyi idő szerint hétfőn éjjel
fél egykor bekövetkezett rengést több gyengébb utórengés követte. A földrengés
epicentruma Újdelhitől körülbelül 300 kilométerre északkeletre, Uttar Pradesh államban
volt. A mintegy negyven másodpercig tartó, legerősebb rengéseket Észak-India több térségében,
Nepálban és Kína déli részén is érezni lehetett. A katonaság mentőalakulatai
helikoptereken indultak el a katasztrófa sújtotta területekre, néhol pedig sziklákat
kellett robbantani, hogy a betemetett utakat szabaddá tegyék a gépkocsik számára. A
rengések következtében összeomló házak sokakat maguk alá temettek, ugyanakkor várható,
hogy az áldozatok száma alatta marad az 1991-es, 6,6-os erősség? rengésnek, amelynek
mintegy ezerhatszázan estek áldozatul. A különbség oka, hogy míg 1991-ben
Uttarkashiban a kőből és cementből készített háztetők a lakókra omlottak, addig
most a bádogtetők zörgése előre figyelmeztetett a közelgő veszélyre. Szakértők
előrejelzése szerint a térségben a közeljövőben még legkevesebb két utórengés várható.
Uttar Pradeshben nem szokatlan jelenség a földrengés, mivel a terület a geológiai
szempontból fiatal Himalája vonulatban fekszik, ahol a tektonikus lemezek fokozatosan
elmozdulnak. 94 év óta a hétfői földrengés volt Indiában a legerősebb. 1905 áprilisában
7,2-es erősség? földrengés pusztított a Himalája előhegységében, aminek következtében
több százan vesztették életüket. A legutóbbi földrengés 1997 májusában pusztított
India középső részén, és ötszáz halálos áldozatot követelt. (Hetek-MTI)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!