A 19 tagállam zászlaja a brüsszeli NATO-központban. Bevonultunk Fotó:
MTI
– Milyen érzés NATO-tagnak lenni?
– Életem egyik legmeghatóbb pillanata volt, amikor a Truman Könyvtárban kitűzték
a magyar zászlót. Ezt mondhatom úgy is, mint diplomata, úgy is, mint magyar állampolgár.
A magyar diplomácia nagyon sokat fáradozott az elmúlt tíz év alatt annak érdekében,
hogy Magyarország teljes jogú tagja legyen a NATO-nak. Ezzel talán megvalósult hazánk
külpolitikájának egyik legfontosabb integrációs célja, hogy taggá válhattunk egy
olyan szervezetben, amelynek osztjuk mind célkitűzéseit, mind értékeit.
– Miért volt szükség 1999-ben tűzön-vízen keresztül bevinni ezt a három országot?
– Nincs szó arról, hogy tűzön-vízen keresztül történt volna a csatlakozás. Valójában
ez egy folyamat eredménye. Tíz éve dolgozunk azon, hogy Magyarország integrációs céljai
megvalósuljanak. Magyarország 1989 óta, tehát az elmúlt tíz évben felküzdötte magát
odáig, hogy belekerült a demokratikus országok családjába, tehát nem beszélhetünk
elhamarkodott döntésről. Azzal, hogy a kétpólusú világ a Szovjetunió szétestével
megszűnt, Magyarország végre maga alakíthatta sorsát, illetve maga dönthetett sorsának
alakulásáról. Az időzítés oka talán az, hogy 1999. április 4-én ünnepli a NATO
fennállásának ötvenedik évfordulóját, és ezért egy kicsit lélektani kérdés is
lehetett, hogy ezek az országok ebben az esztendőben kerüljenek be. Ez inkább szerencsés
egybeesésnek mondható, mint kiválasztott dátumnak.
– Mi az általános vélemény az időzítésről?
– Több okból volt ez szerencsés. A szervezet félévszázados fennállása folyamán
megőrizte a békét a tagországokban, illetve stabilitást biztosított Nyugat-Európában,
valamint a világ számunkra legérzékenyebb részein. Persze megalakulásakor a célkitűzések
mások voltak, és más volt az ellenségkép is, mint ma. Jelenleg a NATO inkább az európai
és a nemzetközi biztonságot próbálja szavatolni. Manapság a NATO-bővítés azt is
jelenti, hogy Közép- és Kelet-Európa az új tagokkal remélhetőleg biztonságosabb övezetté
válik, és ez a biztonság kisugárzik majd nemcsak a három új tagra, de a környezetünkre
is. Az időzítés még azért is fontos, mert így április 24-én, amikor a NATO következő
csúcsértekezlete összeül, Magyarországnak, Lengyelországnak és a Cseh Köztársaságnak
már beleszólása lesz abba, hogyan fog alakulni a megújuló NATO következő évtizedekre
előirányzott politikája.
– Milyen szerepet kap a jövőben Magyarország?
– A NATO-n belül Magyarország a Déli Parancsnoksághoz fog tartozni, amelynek a főhadiszállása
Nápolyban van. A három csatlakozó állam közül Magyarország valószínűleg Közép-Európa
és Dél-Európa felé lesz nyitottabb, hiszen ha megnézzük, a Taszáron állomásozó
katonai erők is a volt jugoszláviai területeken vesznek részt a válságkezelésben,
illetve békefenntartásban. Magyarország tehát főként a dél-európai térségben kap
majd feladatot.
– Egyenrangú félként fogják-e kezelni Magyarországot, annak ellenére, hogy
hadseregünk elavult?
– Magyarország ugyanolyan jogokkal rendelkezik a NATO-ban, mint Spanyolország vagy
Anglia. A hadsereg korszerűsége és felkészültsége egy másik kérdés. A magyar
hadsereg az elmúlt tíz évben már óriási változásokon ment keresztül, létszáma körülbelül
egyharmadára csökkent. A haderőreform minőségi változást is hozott: manapság már
több ezer magyar katona angolul is meg tud szólalni. Persze nincs felsőfokú nyelvvizsgája,
de rendelkezik azzal a tudással, amire egy
NATO-hadgyakorlaton szüksége van az alapkommunikációhoz azokkal, akikkel érintkezni
kell. A hadsereg technikai oldalát tekintve Magyarország kompatibilis a kommunikációt
illetően, ami a legfontosabb. Nemrég került felavatásra egy radarrendszerünk, amely
nemcsak Magyarország légterét, hanem a NATO által megkövetelt tágabb légtér védelmét,
illetve áttekintését is biztosítja.
– Milyen védelmi beruházásokkal jár ez Magyarország számára, és mennyivel növeli
majd a katonai költségvetést?
– Egy NATO-n kívüli ország katonai költségvetése sokkal nagyobb, mint egy tagállamé.
Hazánk most egy olyan szövetségen belül van, ahol az "egy mindenkiért, mindenki egyért"
elv érvényesül. A költségek tehát így kisebbek. Ez nem jelenti azt, hogy Magyarország
a jövőben ne növelné a nemzetközi viszonylatban is igen alacsony védelmi költségeit,
mivel ez szükséges, ha azt akarjuk, hogy egy kisebb létszámú hadsereg ütőképesebb
legyen.
– Mi fog történni az elmúlt rendszerben – esetleg azóta – hazánkba telepített
orosz és más nemzetiség? hírszerzőkkel?
– Reméljük, hogy ők már nincsenek Magyarország területén. A kémkedés a legősibb
mesterségek közé tartozik, tehát valószínűleg mindig is volt, és mindig is lesz.
Úgy érzem, hogy Magyarország megbízható tagja a NATO-nak, és a kihívások, amelyek
ilyen területen érhetik a szövetséget, akár Magyarországon, akár más országokban,
és bármilyen oldalról, azokat a megfelelő óvintézkedések semlegesíteni fogják.
– Hogyan tudja majd kezelni a kormány a Szlovákiában, Romániában és a Vajdaságban
élő magyar kisebbség csalódottságát?
– Azt hiszem, hogy a környező országokban élő magyarok ugyanúgy ünnepelhetnek,
mint az anyaországban élők, mivel NATO-tagságunk nem nehezíti a helyzetüket.
Magyarország NATO-tagként is szívén viseli az egész magyarság sorsát, másrészt
pedig elő kívánja segíteni, amint a követelmények lehetővé teszik, a környező
országok csatlakozását is.
– Több millió kisebbségben élő magyar rekedt a NATO-n kívül. Az ő biztonságuk
nőtt vagy csökkent a NATO-tagsággal?
– Meggyőződésem szerint nőtt a biztonságuk, mert azzal, hogy ez a három új tagállam
belépett a NATO-ba, Közép- és Kelet-Európa biztonsága és stabilitása is fokozódott,
nemcsak katonai, de gazdasági szempontból is – ami persze nem mérhető le azonnal. Az
sem következik belőle, hogy már holnap újabb milliárdokat fognak beruházni ebben a három
tagállamban, de azok a befektetők és cégek, akik újonnan érkeznek a térségbe, sőt
az ottlévők is, úgy érzik, hogy egy Koszovó – vagy a jugoszláv területeken fellépő
más típusú feszültségek – ezekben az országokban nem fordulhatnak elő.
– Hogyan látja a NATO és Magyarország jövőjét Európában?
– Elválaszthatatlannak. A NATO-ét azért, mert a térség biztonsága és stabilitása
miatt elengedhetetlen, hogy megmaradjon az Egyesült Államok jelenléte Európában. Ezt
igazolta az elmúlt ötven év, és bizonyítják a jelenleg zajló események is. És ez
remélhetőleg nemcsak Nyugat-Európára lesz igaz a következő évezredben, hanem Közép-
és Kelet-Európára is.
1999. 03. 20. (III/11)
