Viktor Klima osztrák kormányfő, az EU soros elnöke. Takarékosságra készülnek
Fotó: MTI
A csatlakozásra váró 11 tagjelölt országban nagy figyelemmel kísérték a bécsi
eseményeket. Ám annak ellenére, hogy a belépni szándékozó országok kormányfőit
és külügyminisztereit meghívták ugyan egy kis diplomáciai kirándulásra az osztrák
fővárosba, az EU keleti kibővítésének kérdése érdemben nem került napirendre.
Az unió láthatólag saját sorainak rendezésével van elfoglalva – egyelőre nem sok
sikerrel. Az EU jövője szempontjából – és tegyük hozzá, a kelet-európai országok
csatlakozásának szempontjából is – az egyik legfontosabb kérdésben, a finanszírozás
kérdésében továbbra sem sikerült az eddigi patthelyzetet feloldani. Sőt, a korábban
is meglévő feszültségeket a németországi kormányváltás, ha lehet, még inkább kiélezte.
A Gerhard Schröder vezette német kabinet ugyanis európai kérdésekben szemmel láthatóan
kezd egyre határozottabb hangnemet megütni.
Ez természetesen közel sem azt jelenti, hogy Németország európai elkötelezettsége
ennek nyomán csökkent volna. Ellenkezőleg. Csakhogy Schröderék a továbbiakban
feltehetőleg inkább németekként, mint európaiakként szeretnének politizálni.
A német választásokat követően egyes elemzők joggal hívták fel a figyelmet arra,
hogy a külpolitika tekintetében a legfontosabb változás alighanem maga a generációváltás
lesz. Vagyis Németország vezetését most először veszi át egy olyan politikusnemzedék,
amelynek a második világháborúval kapcsolatosan nem volt konkrét történelmi
tapasztalata. Olyan politikusok kerültek tehát hatalomra Bonnban, illetőleg majd
Berlinben, akik a jövőben deklaráltan történelmi lelkiismeretfurdalás nélkül,
tisztán pragmatikus szempontok alapján kívánnak majd politizálni. A Schröder legutóbbi
oroszországi útja során hangoztatott külpolitikai törekvések már újfent ebben a
szellemben fogantak. E tekintetben az új kormány – történelmi bűntudat és felelősség
nélkül – meglepően határozottan és rámenősen artikulálja a német érdekeket. A
jövőben aligha lehet majd arra számítani – a keleti kibővítés tekintetében sem
–, hogy Németország gáláns úriemberként rendezi majd Európa számláit.
Ez az irányváltás pedig az EU büdzséje szempontjából is új helyzetet teremt,
hiszen Németország – mint nettó befizető – eddig az EU költségvetésének
mintegy 70 százalékát fizette. Erre a továbbiakban Németország új szociáldemokrata
kormánya aligha lesz hajlandó.
Az EU költségvetésének finanszírozása másrészről azért tekinthető
patthelyzetnek, mivel a déli államok – élükön Spanyolországgal – hasonló határozottsággal
igyekeznek európai bevételeiket nemcsak megtartani, hanem – ha lehet – növelni is.
Spanyolország és a többi dél-európai ország nem venné jó néven, ha a jövőben bármilyen
okból jelentősen elesne a strukturális alapokból és más forrásokból származó bevételektől.
Az az osztrák javaslat, miszerint az EU költségvetését 2006-ig be kellene
fagyasztani, és az itt elért megtakarításokat az újonnan jövők megsegítésére
kellene fordítani, a spanyol vétón elbukott. Ebben a kérdésben néhány apróbb változtatástól
eltekintve a bécsi csúcs sem hozott semmilyen érdemi döntést. Pedig amíg nem rendeződik
megnyugtatóan az a kérdés, hogy Európa számláját végül is ki fogja fizetni,
nemcsak hogy keleti kibővítésről, hanem még intézményi reformról sem igen lehet
beszélni. Az igazi áttörést sokan a március 25-én Brüsszelben tartandó "reform-csúcsértekezlettől"
várják. Kérdés, milyen sikerrel.
1998. 12. 19. (II/51)
