hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Tanulhatunk az amerikai demokráciától
New York-i magyarok találkozója Orbán Viktor miniszterelnökkel

1998. 10. 10.
"Magyarország készen áll egy nemzetközi akcióban való részvételre, de ennek formáját úgy kell megválasztani, hogy a sajátságos nemzeti korlátainkat figyelembe vegyük" – mondta Orbán Viktor miniszterelnök tudósítónk kérdésére New Yorkban, ahol csütörtök este találkozott a helyi magyarság képviselőivel.



Orbán Viktor és Bill Clinton. Az amerikai elnök méltatta a szervezett bűnözés
elleni határozott magyar fellépést    Fotó: MTI

A tervezett koszovói NATO-akcióban történő magyar szerepvállalás korlátjaként
azt a tényt jelölte meg a miniszterelnök, hogy Szerbia szomszédos állam, amelynek területén,
a Vajdaságban 350-400 ezer magyar él. Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy a magyar külpolitikának
ezeket a korlátokat figyelembe kell vennie, amikor kinyilvánítja együttműködési szándékát,
és az együttműködés formáját ennek figyelembevételével kell megválasztani. "Ezt
egyébként az amerikai elnöknek is elmondtam" – mondta a kormányfő, aki munkatársunk
további kérdésére kifejtette: reméli, hogy a magyar politikában az elkövetkező
esztendőkben megerősödik az az angolszász szokás, mely szerint az érvekre érvekkel
válaszolnak.

Az Egyesült Államokban tartózkodó magyar miniszterelnök Washingtonban találkozott
Bill Clinton elnökkel, Cohen védelmi miniszterrel, James Wolfersohnnal, a Világbank elnökével,
Janet Reno igazságügyminiszterrel, Louis Freeh FBI-igazgatóval és másokkal.

Az elnökkel folytatott mintegy harmincperces megbeszélés előtt a két államférfi rövid
ismertetőt olvasott fel a tárgyalásuk során szőnyegre kerülő kérdésekről. Az
amerikai államfő közölte, hogy felkeltette érdeklődését Orbán Viktornak és kormányának
eddigi tevékenysége. A magyar miniszterelnök kifejtette: voltaképpen ő az első
magyar kormányfő, aki Washingtonban szövetségesként folytathat tárgyalásokat. Leszögezte,
hogy Magyarország a mai válságos világgazdasági helyzetben már a nyugati világ
szerves része, és nem kezelhető többé a kialakulás folyamatában lévő piacként.
Clinton elnök egyébként ezt maga is alátámasztotta kijelentvén: a magyar kormány
minden lehetőt elkövet annak érdekében, hogy ellensúlyozza a válság kedvezőtlen
kihatásait. Az amerikai államfő elmondta: Magyarország még nem tagja a NATO-nak, következésképpen
egy esetleges koszovói beavatkozásban csak, mint önkéntes venne részt, bár reményét
fejezte ki, hogy egy ilyen lépés elkerülhető, ha Milosevics jugoszláv elnök eleget
tesz az ENSZ-határozat előírásainak. Clinton méltatta a magyar kormány elkötelezettségét
a szervezett bűnözés ellen. A baráti légkör? megbeszélés végeztével az amerikai
elnök a szokásostól eltérően a kijáratig kísérte a magyar vendéget.

Washingtoni programját követően Orbán Viktor New Yorkba látogatott, ahol megbeszélést
folytatott George Pataki magyar származású kormányzóval. A magyar média részére
tartott esti sajtótájékoztatóját követően a miniszterelnök találkozott a New
York-i magyarság képviselőivel. Kérdésemre, miszerint mit vett át kormányzata az
amerikai demokráciától és mit tart érdemesnek arra, hogy a jövőben alkalmazza, Orbán
Viktor – a közönség derültsége és tapsa közepette – a következőket válaszolta:


"Arra a kérdésre, hogy mit lenne érdemes megtanulni az amerikai demokráciától, talán
azt mondanám: azt a képességet, hogy tizenöt perc alatt válaszolni tudjak ennyi kérdésre.
Szorgalmas miniszterelnök vagyok, de ezt még nem tudtam elsajátítani. Ami engem vonz
az amerikai demokráciában és az amerikai politikában az nem más, mint hogy itt még
egy olyan ódivatú szokás van használatban, amelyben az emberek érvre érvvel válaszolnak,
és álláspontra egy másik álláspontot vonultatnak fel: nem gondolják úgy, hogy erővel
válaszolhatnak értelmes érvekre. Nagyon vonzó dolog, ha valaki követi a vitákat, bár
nem mondom, hogy az ember mindig elégedett lehet azzal, amilyen módon kifejtik az álláspontjukat
az amerikai politikusok. De mégis az a törekvés, hogy érveket mondjanak, és saját álláspontjukat
meg tudják alapozni – nagyon szimpatikus.

Magyarországon nagyon gyakran csak az amerikai társadalomnak a figyelmet felhívó, szélsőséges
jelenségeivel találkozunk. Ezt közvetíti felénk, a modern világnak ez a sajátossága,
ez lóg ki a sorból, ez hívja fel magára a figyelmet. Nagyon sokan vannak odahaza, akik
hajlamosak Amerikát ilyen szélsőségesen libertári-ánus, a hagyományos értékektől
elforduló világnak vagy akár veszedelemnek minősíteni. Ha az ember eljön Amerikába,
akkor láthatja, hogy ez nem így van. Én most a Washigton Postban láttam egy felmérést,
ami arról szólt, hogy mi az értékrendje az amerikai polgároknak. Az a hagyománytisztelő,
közgondolkodású társadalom, amely kibontakozott előttem a felmérésben, bármelyik
ókonzervatív európai államnak is dicsőségére válna. Amikor hazamegyek, széles körben
el is fogom mondani, hogy az az Amerika, amelyet odahaza nagyon sokan a globalizáció és
az amerikai kultúrával azonosított néhány jelenség miatt fenyegetésnek és a magyar
nemzeti kultúrával szembeni veszélyes kihívásnak minősítenek, az nem Amerika. Létezik
egy ilyen veszély, de ez nem az amerikai nép sajátja. Legfeljebb csak része egy ennél
sokkal szélesebb amerikai valóságnak. – mondta a kormányfő.

Látogatásának zárónapján Orbán Viktor a New Jersey-ben lévő Woodbridge városkában
labdarúsó mérkőzésen vesz részt, mint az itteni Hungária nev? magyar csapat játékosa.
A mérkőzés után pedig előadást tart a Rutgers Egyetemen.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!