hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Mordeháj felfegyverezné Kínát

1998. 09. 05.
A héten 4 napos hivatalos látogatáson vett részt Jichák Mordeháj izraeli védelmi miniszter Kínában. Mordeháj a látogatás céljaként a hanyatlóban levő kínai-izraeli katonai kapcsolatok újjáélesztését jelölte meg. Mint kifejtette, Netanjahu miniszterelnökkel közösen azon fáradoznak, hogy világszerte ajtókat nyissanak az izraeli védelmi ipar támogatásához. "Kína gazdasági problémákkal küzd, de ugyanakkor van egy hatalmas hadserege, amit szeretne modernizálni. Nagyon éhesek a modern technológiára" – nyilatkozta Mordeháj. Bár a két ország diplomáciai kapcsolatai hivatalosan csak 1992-ben kezdődtek, Izrael már legalább 12 évvel korábban fegyvereket adott el Kínának, illetve a 80-as években kínai harckocsikat és repülőgépeket korszerűsített. Mordehájt fogadta Csiang Cö-min kínai államfő is, aki egyébként nem szokott a látogató országok kormányának tagjaival találkozni, így ez a lépése is jelzi, hogy Kína Mordehájt kulcsfigurának tartja Izrael politikai életében. Ugyanakkor az állam által kontrollált kínai média nem közvetítette az izraeli miniszter látogatását. Izraeli szakértők szerint Peking ugyanis óvatosan kezeli az eseményt, és nem akarja felkelteni közelebbi arab szövetségesei haragját – írta a Jerusalem Post. Mordeháj arra kérte a kínai elnököt, hogy ne adjon el haditechnológiát olyan Izraellel ellenséges országoknak, mint például Irán. Az Háárec cím? izraeli lap jelentése szerint Kína májusban ezer tonna különleges, ballisztikus rakéták előállítására alkalmas acélt adott el Teheránnak.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!