hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Teljes átvilágítás szükséges
Tőkés László nyilatkozata a Heteknek

1998. 06. 27.
A legnagyobb példányszámú, szélsőséges kijelentéseiről ismert román napilap, az Adevarul a napokban szinte egész első oldalát betöltő összeállítást jelentetett meg Tőkés László nagyváradi püspökről, s ennek keretében fénymásolatban közöl egy 1982-es kézírásos papírt, amely szerint Tőkés kötelezte magát a Securitate tájékoztatására. A lemondott Bárányi Ferenc egészségügyi miniszterhez hasonlóan a református püspök is több ízben cáfolta, hogy valódi informátorként működött volna, noha elismerte, fizikai vagy pszichikai nyomás hatására több nyilatkozatot is aláírt a titkosszolgálatnak, ezek azonban senkinek nem okoztak kárt. Tőkés László, az RMDSZ örökös tiszteletbeli elnöke Budapesten válaszolt lapunk kérdéseire.

– Püspök úr, mi a véleménye Bárányi Ferenc lemondásáról?

– Egy együttműködési kötelezvény puszta megléte nem feltétlenül mérvadó.
Szokványos művelet volt, hogy a kihallgatások által elgyötört embereket
felszólították: a lediktált szöveget a "nemzet biztonsága érdekében el kell
vállalnia". Feltételezésem szerint több százra tehető az olyan dossziék száma,
amelyeknek nem volt folytatása, ezért az elkövetett cselekedetekből kellene
megítélni az érintetteket.

– Mit válaszolna Verestóy Attila szenátor azon kijelentésére, mely szerint nem
kellene semmiféle tiszteletbeli tisztséget betölteniük azoknak, akiknek kapcsolatuk
volt a Securitatéval?


– Elvben egyetértek azzal, hogy nem szabad kettős mércét alkalmazni, akár
tiszteletbeli, akár választott tisztségviselőről van szó: távoznia kell, ha a
szekus dossziék alapján erre okot találnak. Verestóy szenátor úr kijelentése
azonban nem elvi szinten mozog, hanem politikai álláspontot fejez ki: burkolt és
közvetett politikai támadást intéz az RMDSZ tiszteletbeli elnöke ellen. Verestóy
jól tudja, hogy az én szekus kapcsolataim már évekkel ezelőtt felvetődtek és
megoldást nyertek, ennek nyomán a kolozsvári kongresszus meghatározatlan időre
újból a párt tiszteletbeli elnökévé választott, illetve megerősített ebben a
tisztemben.

– Szükségesnek tartaná a közéleti szereplők átvilágítását?

– A teljes átvilágítás szükséges lenne, hiszen még mindig a román
titkosrendőrség diktálja – a zsarolás módszereivel kezében tartva a polgárok és
a politikusok vastag iratcsomóit –, hogy ki becsületes, ki nem.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!