hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Virtuális örökélet
Feloldható-e a feloldhatatlan?
Virtuális örökélet

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2020. 04. 10.
Különböző korok gyermekei évszázadokon át igyekeztek valami nagyot alkotni, hogy nevükre az utókor is emlékezzen. Napja­inkban egyre többen a virtuális világot hívják segítségül, hogy leszármazottaik számára elérhetőek maradjanak – sőt, mi több, kommunikál­hassanak is velük. Úgy tűnik azonban, a mesterséges intelligencia sem adhat végső megoldást az elmúlás tragédiájára.

A VR-szemüveget viselők magatartása gyakran megmosolyogtató a kívül­állók számára – legyen akár virtuális játéktérben az illető, miközben lövöldözni próbál az ellenségre, vagy egy poszméh hátán egy oktató jellegű természetfilmben, miközben éppen rovarevő madarak elől menekül. Nemrég azonban döbbenetes jelenetnek lehettek szemtanúi azok, akik megnézték arról a koreai hölgyről készült videofelvételt, akinek halott lányát „élesztették újra” egy VR-élmény keretében.

Jang Ji-sung 2016-ban veszítette el hétéves lányát, aki egy ritka betegség áldozata lett. A négygyermekes édesanya nehezen tudta feldolgozni harmadik gyermeke halálát – bőrébe véste az elhunyt nevét és születési dátumát, hamvainak egy részét nyakláncba foglalva hordta magával, és minden hónapban ellátogatott a kriptaházba. A Munhwa Broadcasting Corporation három évvel később azonban lehetőséget kínált a gyászoló szülőnek, hogy egy virtuális élmény keretében újra találkozhasson kislányával; egy 8 hónapon át tartó projekt keretében készültek a nagy pillanatra. A nem mindennapi eseményről dokumentumfilm is készült. A projekt során VR-technológia segítségével kreálták meg Jang Ji-sung elhunyt lányának, Nayeonnak virtuális képmását. A jelenet megalkotásának folyamatában egy hasonló korú gyermeket is bevontak a forgatásba a minél élethűbb képi élmény érdekében.

Az emberiség ősidők óta küzd a halál drámájával.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!