Az MCC migrációs konferenciáján tartott előadásában említette, hogy a palesztinok az egyetlen népcsoport, ahol a gyermekek is öröklik a menekültstátuszt. Milyen előzményei voltak a helyzetnek, és ennek milyen kihatása van a jelenre?
– 1917–1918 előtt a Palesztina területén élő arabok dél-szíriaiaknak nevezték magukat, és az Ottomán Birodalom alattvalói voltak, többnyire a mai Szíria területén. De 1918-1920 során az Ottomán Birodalom darabjain osztozkodva Palesztina területén a britek, Szíria területe fölött pedig a franciák kaptak mandátumot. S míg a szíriai arabok fokozatosan függetlenné váltak, a palesztinai arabok brit uralom alatt maradtak, így rá kellett ébredniük, hogy hiába a közös nyelv, egészen más identitásuk alakult ki, mint akár a szíriai, akár a jordániai araboknak. Ezen kívül nekik szembe kellett nézniük a cionista mozgalom kihívásával is. Ennek ellenére a „palesztin” elnevezést egyáltalán nem használták, ez csak a ’60-as évektől került be a köztudatba. Mivel a menekültstátusz öröklődik, más csoportokkal ellentétben a palesztin menekültek száma csak sokszorozódik, így 50 éven belül 10-15 millió palesztin menekülttel számolhatunk.
A ’48-as háború óta számos próbálkozás volt már a két csoport kibékítésére. Mit gondol, mi lett volna a legjobb megoldás, és miért hiúsul meg újra és újra?