Könnyed felütésként: a sivatagi hadműveletek és a nyugati birodalmak bukásának tanulmányozása közben, úgy tudom, magyar vonatkozásokra is bukkant…
– Roppant izgalmas, hogy milyen módon húzogatták a szálakat a britek, franciák és amerikaiak a maguk érdeke szerint a második világháború idején, különösen új határok meghúzása tekintetében. Ilyen kutatások közepette akadtam rá arra a történetre, ami részben Az angol beteg című Oscar-díjas filmet ihlette. A „homok atyjának” is nevezett Almásy László arisztokrata Afrika-kutató, felfedező és pilóta története elképesztő, de a film sokat torzít, főleg, hogy a mű alapját adó szerelmi affér fantázia, hiszen Almásy homoszexuális volt. A legendás Zerzurát nem találta meg ugyan, de komoly tudományos eredményeket tudott felmutatni.
Hogy értékeli a britek szerepét a Közel-Keleten? Létezik, hogy az akkori világ egyik vezető hatalma csak anyagi haszonszerzést látott abban a térségben, aminek kulturális, szellemi jelentősége felbecsülhetetlen? Babilon, Perzsia, a Szentföld vidéke nem volt több nekik, mint lelőhely?