Hetven éves korában elhunyt Gerő András Széchenyi-díjas történész. A család tájékoztatása szerint Gerő András január 10-én kedden halt meg súlyos betegségben. Búcsúztatását szűk családi körben tartják. Róla megemlékezve tesszük teljes terjedelmében elérhetővé a vele készített interjút.
Itt beszélgetünk a Habsburg Történeti Intézetben, ahol egy olyan korszakot kutatnak, ami épp most 100 éve zárult le. Szükségszerű volt, hogy 1918-ban véget ért a Habsburg-dinasztia politikai szerepe a Kárpát-medencében?
– Mindig vita volt arról a történetírásban, hogy az első világháború után fölbomlott-e a többnemzetiségű monarchia vagy mesterségesen szétverték. Fejtő Ferenc például azt az álláspontot képviselte, hogy a Monarchiát mesterségesen, kívülről verték szét. Mások szerint önmagától is fölbomlott volna. Amit biztosan tudunk, hogy a többnemzetiségű állam és vele a Habsburg-dinasztia térségbeli uralma száz évvel ezelőtt véget ért. Ez ténykérdés. Az viszont már messze nem ténykérdés, hogy Közép-Európa hogyan járt volna jobban: a többnemzetiségű államalakulat – nyilván nem változatlan formában történő, hanem adott esetben trialista vagy föderatív szerkezetű – fennmaradásával, vagy a térség úgynevezett nemzetállamokra történő szétesésével. Azért használom az „úgynevezett” kifejezést, mert bár a Monarchia utódállamai nemzetállamoknak nevezték magukat, valójában multietnikus államok voltak. Az 1918-ban kialakult Nagy-Románia nem volt nemzetállam; az ugyanekkor létrejött Csehszlovákiáról és a későbbi Jugoszláviáról nem is beszélve.
Szent István - látnok vagy realista volt az államalapító király?
Szuverenitás, bibliai hit és Jeruzsálem kérdése »
„Miért létezik Izrael állama?” - Interjú Tatár György filozófussal
A megrendülés hiánya és az apokaliptikus tövis »
Alkalmazott vereségfilozófia? Tatár György Európáról és a migrációs krízisről
Interjú a térségünket formáló globális trendekről »