– Az eseménytörténetek feldolgozásához elsősorban a kádárista büntetőeljárások periratait használom fel, mindenekelőtt a kihallgatási, a tanúkihallgatási jegyzőkönyveket és az önvallomásokat. A rendőrségi jelentések, összefoglalók, a vádiratok és a bírósági ítéletek forrásértéke jóval csekélyebb, mivel sok esetben eltorzítják az eredeti közléseket. Természetesen az összes levéltári forrás (is) kellő forráskritikát igényel. Ám ezerszeresen bebizonyosodott, hogy a periratok – az esetek döntő többségében – mennyivel tényszerűbbek, mint az akár csak néhány hónappal későbbi, saját elhatározásból született közlések. Ennek a jelenségnek az elemzésére egy külön tanulmányt is szenteltem a Corvin köz parancsnoki választásának témájában (Iránytű a diákoknak. In: 1956-os Intézet Évkönyve, 2001. 255-259.).
A Tóth Ilona-ügyben viszont nagyon is felhasználom az orális és bibliográfiai forrásokat is, ebben a témakörben a periratokon kívül ugyanis kivételesen sok egyéb értékes és hiteles forrás is rendelkezésünkre áll, azonban ezeket inkább ignorálják. A nyilvánvaló tényekkel szemben egyes történészek azért sikeresek, azért népszerűek, mert erősítik azt a köztudatot, amely szerint Tóth Ilona tragédiája összefonódik a magyarság balsorsával. Ilyen körülmények között az érvek kevésbé érvényesülnek.
Ami apámat illeti, ő börtönkönyvében megírta az ’56-os emlékeit, helyenként – szándéktalanul – saját javára kedvező módon tünteti fel helytállását, a hatóságokkal szembeni dacos karakánságát, fricskáit. Véleményem szerint azok a „beszólásai” valósak, amelyek most is megtalálhatóak az iratok között, a többi nem, mert nem találunk magyarázatot arra, hogy miért nem jegyezték fel, és miért nem torolták meg azokat. Az ő esetében szó sem lehet arról, hogy meg akarta másítani a tényeket, hiszen már a kádári időkben próbálta megszerezni a periratait, amelyek haláláig lappangtak. Óriási erőfeszítéseket tett arra, hogy memoárját minél valósághívebben jelentesse meg. Számomra ő és az ő műve bizonyítja leginkább, hogy az emlékek mennyire csalókák, még a legjobb szándékunk ellenére is. Az esetek nagyobb részében azonban nincsenek ilyen szándékok.
2017. 11.02. (XXI/44)
