hetilap

Hetek hetilap vásárlás
„Elrontottuk”
Interjú Suchman Tamással

2017. 07. 06.
Húsz éve az Ő kezében volt az ország vagyona, ma pedig egy kávé mellett beszélgettünk vele a rendszerváltásról, a privatizációról, a jobb- és baloldalról, valamint holo­kauszttúlélő családjáról.

– Az édesanyja túlélte Auschwitzot. Mesélne róla nekünk?

– Az édesanyám nagyon okos asszony volt. Tanulni akart, de a szülei érzékelték, hogy a zsidóellenesség erősödik az országban már a ’30-as évektől. Nehezen élte meg, hogy nem mehetett egyetemre, és nem tanulhatott tovább. Viszont otthon, Somogyszilban és Tamásiban, ahova gimnáziumba járt, minden elérhető tudásforrást megszerzett és megtanult. Remekül beszélt németül, megtanult szerbül, majd később, amikor engem tanított, oroszul is megtanult, hogy velem tudjon foglalkozni. Mivel nagyon sokat olvasott, óriási műveltségre tett szert. Aztán jött Auschwitz, Allendorf. Túlélte a poklot. Visszajött Kaposvárra és Somogyszilba. Van egy három füzetnyi írása, gyakorlatilag egy napló. Ezt a gyűjtőtáborban kezdte írni, és végig vezette a haláltáborokban és a felszabaduláskor is. Úgy adtam ki belőle a könyvet, hogy le van fotózva anyámnak a kézírása, nehogy azt mondja valaki, hogy én írtam, mivel a halála után jelent meg. Engem bízott meg vele már 18 éves koromban, hogy vigyázzak rá. Azóta is őrzöm az eredeti naplót.

16-18 éves voltam, amikor elkezdtünk beszélni a holokausztról, egészen addig nem akart róla szólni. Amikor összeadtuk, hogy a Suchman és – édesanyám részéről – a Bauer családból mennyien haltak meg, hetven főt számoltunk össze.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!