hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Vujity Tvrtko a hamis bulvárról és az igazi sztárokról
El akarom hitetni  a valóságot

2013. 09. 19.
Azt a legtöbben tudják rólad, hogy 19 évesen, az ostromlott Eszékről leadott tudósításaiddal robbantál be a magyar médiába, de mikor fogant meg benned az elhatározás, hogy újságíró leszel?

– Kezdetben szénbányász akartam lenni, mert legnagyobb példaképem, apukám is az volt. Aztán mire odáig jutottam volna, bezárt a pécsi szénbánya. Az újságírás már gyerekkoromtól fogva érdekelt, egyszer diákújságíróként megjelent egy cikkem a Dunántúli Naplóban. Huszonnyolc soros volt, arról szólt, hogy a táncegyüttes új ruhákat kapott. Nagyon büszke voltam magamra, úgy éreztem, ezzel világszinten változott meg az újságírás történelme. Szorgalmasan fénymásoltam és osztogattam a cikket, de semmi sem történt azon kívül, hogy anyám megdicsért.

Az érettségi évében sikeresen felvételiztem a Zágrábi Tudományegyetem újság­író szakára. A felvételi lapomat átküldték a fővárosba, Belgrádba – hiszen akkor Jugoszlávia még egységes volt –, de mire onnan visszaküldhették volna, az ország kettészakadt, én pedig nem tudtam elkezdeni a tanulmányaimat.

Így az érettségi után négy nappal bekopogtam a Pécsi Körzeti és Nemzetiségi Stúdióba, és azt mondtam Németh Károlynak – aki nem mellesleg egy élő kosárlabda-legenda, 153-szoros válogatott –, hogy anyanyelvi szinten beszélek szerbül, horvátul, és szeretnék tolmácsolni nekik, ha lehet. Azt válaszolta, hogy rendben, most úgyis van egy kisebb konfliktus a délvidéken, utazzak át velük minden nap. Kaptam ebédet meg néha egy kis zsebpénzt, és közben elleshettem a szakmai fogásokat.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!