– Valaminek a csökkenését látjuk, de a statisztikából leszűrt következtetés vitatható. Nem hiszem, hogy az angolok valóságos keresztény elkötelezettségében ekkora visszaesés történt volna. Inkább a kereszténységgel kapcsolatos társadalmi felfogásban zajlik változás, amit korábban – mondjuk az én gyerekkoromban, az 1950-es években – természetesnek vettünk. Életem során végigkövettem több életstílus felbomlását. Egy hagyományos vidéki közösségben nőttem fel, ez a fajta életmód ma már nem létezik ebben az országban. Azt látjuk, hogy az emberek tudatos döntést hoznak a kereszténység mellett, olyan módon, ahogyan korábban nem volt szükséges. A gyülekezetbe járás például egyáltalán nem csökkent, London bizonyos részeiben például még növekszik is.
Megjelent tehát egy más típusú kereszténység. Bizonyára ismeri a keresztény ország kifejezést – amikor a társadalom az egyházzal azonosítja magát –, és erről valóban nem beszélhetünk többé. Ez már a hatvanas években megszűnt Angliában, és az Ön által említett statisztikák erről árulkodnak. Most már egy másik korszakban élünk, ami egyben az Egyesült Királyság jövőjét is jelenti. Nagyképűnek hangozhat, de a sokhitű társadalom egyelőre sikeresnek bizonyult, elég, ha arra gondolunk, hogy eddig nem láttunk túlságosan nagy társadalmi feszültségeket ebben a látványosan gyors demográfiai változásban: vannak hindu, szikh, muszlim, buddhista közösségeink… és még mindig itt vagyunk.
Milyen helyzetben van ma az anglikán egyház, amely körül nagyon sok viszálynak lehettünk a szemtanúi az elmúlt években? Sokan az anglokatolikusok közül áttértek a római katolikus hitre. Egyáltalán, hány irányzata van az anglikán egyháznak?
2013. 01. 11. (XVII/2)
