hetilap

Egy internetes hozzászólásban olvastam, hogy a Rajkó Művészegyüttes túlélte ugyan a szocializmust, de kérdés, hogy túléli-e „Magyarország megújulását”. Valóban így merül fel ez a kérdés?
– Ha a tények alapján nézzük a helyzetet, akkor igen. A történet megértéséhez azonban az előzményekkel is tisztában kell lenni. 2011 áprilisában a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium pályázatán nyertünk 39 millió forintot. Az örömünket beárnyékolta, hogy május környékén a minisztérium megkeresett bennünket azzal, hogy a Rajkó Művészegyüttesnek – amely a zenekart és a tánckart is magába foglalja – az Országos Roma Önkormányzat alá kéne tartoznia, és kezdjük meg a tárgyalásokat Farkas Flórián elnökkel.
Ezt mivel indokolták?
– Azzal, hogy az intézmény anyagi működtetésének a feltételeit így látnák biztosítottnak. Már ekkor rossz érzéseink voltak, ugyanis a rendszerváltás óta pártállástól függetlenül egyik cigány önkormányzat sem támogatott bennünket sem anyagilag, sem szellemileg. Mindenesetre elkezdődtek a tárgyalások, és Farkas Flóriánéktól kaptunk egy szerződéstervezetet, ami azonban teljesen egyoldalú volt. Nekünk mindent oda kellett volna adnunk, a nevünket, a vagyonunkat, a kapcsolatrendszerünket, cserébe viszont nem kaptunk volna semmit: nyoma sem volt annak, hogy miként képzelik el a működtetést, egyetlen összeg vagy szakmai vízió sem szerepelt a tervezetben. Az együttes tagjai, munkatársai úgy döntöttek, hogy nem kívánnak betagozódni a roma önkormányzat alá. Ezt jeleztük a minisztérium felé, amit nem nagy örömmel ugyan, de tudomásul vettek. Egyúttal megígérték, hogy hamarosan küldik a szerződést a megnyert pályázati összegről, utána pedig a pénzt is. Ez azonban nem történt meg. Novemberben közölték, hogy az összeget nem adják oda, hanem az együttesnek a minisztérium által alapított Design Terminál Nonprofit Kft. keretein belül kell a továbbiakban működnie. Azt ígérték, hogy így biztosítva lesz a működésünk, illetve kifizetik azokat az összegeket, amelyekkel a pályázati összeg hiányában a művészeinknek tartoztunk. Akkor azt mondtam az együttesnek, hogy írják alá az ezzel kapcsolatos szándéknyilatkozatot, hiszen az a lényeg, hogy a Rajkó tovább tudjon működni. Alá is írták, tekintve, hogy az ígéret úgy szólt, mindenkit átvesznek az új együttesbe. Ahogy azonban teltek a hetek, módosult az elképzelés: először a munkatársakat, szervezőket, művészeti vezetőket, majd magát a zenekarral „együtt élő” tánckart is mellőzték volna.
Miközben a zenészeknek is felvételizniük kellett volna…
– Igen, és végül is ez tette be a kaput. A zenekar huszonnégy tagja közül négyen mentek el felvételizni, mert a többség nemcsak emberileg, hanem szakmailag is megalázva érezte magát. Végül tőlünk függetlenül megalakult a Rajkó Nemzeti Zenekar. Az általunk fogadott ügyvéd azonnal jelezte a Design Terminál felé, hogy ez névbitorlás, hiszen a Rajkó zenekar neve 1997 óta le van védve – az ügy jelenleg a Szabadalmi Hivatal előtt van.
Harminchat éve szolgálom a Rajkó zenekart, és azt mondhatom – figyelembe véve az alapító elődök elbeszéléseit is –, hogy az elmúlt hatvan év legsúlyosabb kihívásával nézünk szembe. Bízom abban, hogy ezt is túléljük. A Rajkóra mindig jellemző volt, hogy a legnehezebb időkben is talpon tud maradni, mert akkora az összetartás, hogy itt már nem csak egy együttesről van szó, hanem egy családról.
Az előző rendszerben elvileg a politika sokkal jobban meghatározta az együttes életét, mégsem voltak ilyen szintű konfliktusaik?
– Soha nem csináltunk abból titkot, hogy a rendszerváltás előtt a Rajkó a KISZ Központi Művészegyüttes nevet viselte, és a fenntartója a KISZ Központi Bizottsága volt. Lehet mondani, hogy ez egy politikai együttes volt, ám a tagokat soha nem kényszerítették politizálásra, csak a kultúrát kellett magas szinten művelniük – és ehhez a politika messzemenőkig biztosította a szakmai autonómiát. A kor szellemének megfelelően hasonlóan működött a Belügyminisztérium által fenntartott BM Duna Együttes, vagy a honvédség által finanszírozott Honvéd Művészegyüttes. A rendszerváltás után az utóbbiak mögött ott maradt a fenntartó, viszont mögülünk eltűnt. Senki nem kérdezi meg – pedig tanulmányt lehetne róla írni –, hogy miként lehetséges, hogy ez az intézmény még mindig működik, miközben 1990-től 2007-ig semmilyen állami támogatást nem kaptunk.
A mostani történetben külön csavar, hogy az uniós elnökség idején az együttes többször is nagy sikerrel lépett fel, amiért Balog Zoltán korábbi felzárkóztatási államtitkár levélben mondott szép köszönetet – most viszont a kormány létrehoz egy „ellen” Rajkó zenekart. Ha hivatalosan nem is, informálisan azért elárulták az illetékesek, hogy mi a baj Önökkel?
– Próbáltunk ennek utánajárni, de nem kaptunk magyarázatot, és mi magunk sem tudtunk rájönni. Semmiféle kimondott vagy kimondatlan elvárás nem volt kormányzati részről felénk, aminek esetleg nem feleltünk volna meg. Az az érzésem, hogy a miniszterelnök nem is tud erről, ezt valahol alsóbb szinten döntötték el valakik. Egyébként írtunk a kormányfőnek és a köztársasági elnöknek is, és azt a választ kaptuk, hogy a Rajkó Művészegyüttes nemzeti érték, amit meg kell őrizni. Ennek ellenére pénzt nem, csak ellenzenekart kaptunk. Nem értem, hogy ha van egy világhírű, száztíz országban szerepelt együttes, aminek a művészeti iskolájában – Európában egyedülálló módon – a cigányzenét oktatják, az miért nem érdemes a támogatásra. Miért nem teszik ki a kirakatba és büszkélkednek vele, hiszen a magyar cigányságnak van egy olyan zenei kultúrája, ami – a Rajkónak is köszönhetően – világhírű. Ehelyett megalakítanak egy új zenekart, amelynek évekre van szüksége, hogy legalább maga számára bizonyítsa, hogy életképes.
Nyilvánvalóan ezentúl minden állami támogatás az „alternatív” Rajkónak jut majd. Önök hogyan tudják magukat fenntartani? Egyáltalán mekkora a költségvetésük?
– Az alapítványi fenntartású művészeti iskolánk az állami normatívákból próbál megélni, úgy, hogy a növendékek 80 százaléka semmilyen tandíjat nem tud fizetni. A költségvetésünk 140 millió forint 480 növendék és közel 60 tanár mellett, ami nem egy borzasztó nagy összeg.
A művészegyüttes – a táncosok és a zenekar – 110 millió forintból tud kijönni egy évben, úgy, hogy ebből 60-70 millió forintot mi magunk teremtünk elő. 2008-tól 2010-ig ehhez állami támogatást kaptunk. Egészen december 31-ig 44-45 embert foglalkoztattunk 8 órában, vagyis évente 40-45 millió forint adót és járulékot fizettünk be. Akkor viszont mindenkinek fel kellett mondanunk, hiszen úgy volt, hogy átkerülünk a Design Terminálhoz. Hogy mégis tovább tudjunk működni, a művészek és a dolgozók is kiváltották a vállalkozói igazolványukat, és számlát adnak.
Az együttes erejét mutatja, hogy ilyen viszonyok között is keményen dolgoznak a művészek: egy évben minimum 150 előadásunk van, vagyis majdnem minden másnap.
Nem akarok a zsebükben turkálni, de mennyire tudják anyagilag megbecsülni a művészeiket?
– Amíg be voltak jelentve, olyan nettó 100-110 ezer forint között kerestek havonta, mint ahogy a dolgozók is.
Gondolom, ez csak az alapfizetés...
– Külföldi előadás után kapnak némi plusz pénzt a művészek, de még ez sem elég egy olyan fizetéshez, ami arányban van a művészeti értékkel. Ezért a zenészek, táncosok rákényszerülnek, hogy a sűrű programjaik mellett haknizzanak.
Jól értem, hogy egy ilyen nemzetközi hírű együttes tagjai haknira kényszerülnek, hogy eltartsák a családjukat?
– Jól érti, bár ezzel azért nem szoktunk dicsekedni. Úgy tűnt, a minisztériumban és a Design Terminálnál azt gondolták, hogy itt óriási összegek mozognak, és csak úgy szórjuk a pénzt. Meglepődtek, amikor meglátták a bérlistánkat.
Meddig lehet működőképes ez a gazdasági konstrukció?
– Nem tudom, mikor jön el az a pillanat, hogy a művészekben az egzisztenciális problémák felőrlik az együttes iránti elkötelezettséget, és azt mondják például még ha a szívük szakad is meg, hogy irány külföld.
Eddig mekkora volt a fluktuáció?
– Szinte zéró. Abban bízunk, hogy a kormány által beindított mecenatúrarendszer – amelyben a gazdasági társaságok a kultúrára szánt támogatásokat leírhatják az adóalapjukból – segítséget jelenthet, annál is inkább, mert a cigányzene műfajában a szigorú feltételek miatt csak a Rajkó tudott regisztrálni. Az a jövő titka, hogy ebből mennyi plusz pénz fog befolyni.
Mi lesz a rendkívül értékes Rottenbiller utcai központjukkal? Vannak olyan feltételezések, amelyek szerint erre is akadna érdeklődő...
– Az épület a Rajkó Oktatási Művészeti Alapítvány tulajdonában van. Ha a jogi oldalt nézzük, akkor az ingatlant elvenni nem lehet. Viszont fenn kell tartani, ami nem kis összeg, hiszen 5400 négyzetméterről van szó.
Segít valamit politikai szempontból, hogy Tarlós István a fővédnöke a jubileumi gálának?
– A főpolgármester szerepvállalása már önmagában is egy erőteljes kiállás a zenekar mellett – hiszen le is mondhatta volna a fővédnökséget. A főváros egyébként támogatja a művészeti iskolánkat, évi 24 millió forinttal.
Egy interjúban említette, hogy a jelenlegi kormánynál a cigány kultúra a kulturális területről átkerült a társadalmi felzárkóztatáshoz – annak ellenére, hogy ez a Rajkó Művészegyüttesnél már évtizedekkel ezelőtt megtörtént. Mit gondol, mi lett volna a „rajkós” roma tehetségekkel, ha nem karolják fel őket?
– A Rajkó a kezdetektől arra tette a hangsúlyt, hogy a zenével, tánccal, művészettel a növendékek lelkét is formálja, nevelje. Ma is ez a cél elsősorban, hiszen nem lesz mindegyikükből művész. A rendszerváltás után a cigányság még szegényebb lett, mint volt, ezért ma a szülők még kevésbé tudják finanszírozni ezt a fajta oktatást. Ezért a budapesti iskolánk mellett hét hátrányos helyzetű kistérségben kihelyezett tagozatokat alapítottunk, mint például a Nógrád megyei Karancsságon, ahol száz gyerekkel foglalkozunk, vagy a Heves megyei Kerecsenden. Ezeken a helyeken zseniális tehetségeket fedeztünk fel, akik egészen biztos, hogy elkallódtak volna, hiszen a szülők még hangszert sem tudtak nekik vásárolni.
Jellemzően mi lesz a növendékeikből?
– A táncosokból – akiknek a többsége nem roma – színpadi táncosok, akik a mai kor követelményeinek megfelelően a musicaltől a balettig minden műfajban járatosak. Őket a hazai és nemzetközi együttesek „szétkapkodják”, de vannak, akik a Táncművészeti Főiskolára mennek, hogy pedagógusok vagy koreográfusok legyenek. A zenészek vagy bekerülnek a Rajkó Zenekarba, vagy külföldi együttesekhez szerződnek, de sokan mennek tengerjáró hajókra is. Az itthoni lehetőségek ugyanis a nullával egyenlők.
Miért, hiszen Magyarországról sok külföldinek automatikusan a cigányzene ugrik be, nem?
– A rendszerváltás után a szállodákban és éttermekben azt gondolták, hogy ha beállítanak egy zenészt szintetizátorral, akkor rengeteget fognak spórolni, így a cigányzenészek kiszorultak, sokan pályát váltottak, például elmentek biztonsági őrnek. Nem véletlen, hogy ma a cigányzenészek vagy a klasszikus zene irányába terelik a gyerekeiket, vagy valami más szakma felé orientálják őket, mert azt mondják, ebből nem lehet megélni. A vendéglátós szakembereket felváltó pénzembereket nem érdekli, hogy a külföldi vendégek igenis szeretik és igénylik a minőségi cigányzenét. Nekünk évi 80-90 előadásunk van a Duna Palotában, csupa külföldi előtt, akik máshova nem tudnak elmenni, ha cigányzenét és néptáncot akarnak hallani-látni.

Örömzenével ünnepelnek

Az elmúlt hat évtized alatt a Rajkó Zenekar a világ összes földrészén 110 országban és idehaza több mint 10 ezer koncertet adott, amelyet több mint 10 millió ember élvezhetett. Ezen időszak alatt háromezernél több zenész került ki a Rajkó Zenekarból, akik a magyarországi cigány kultúra zenei hagyományait méltóképpen képviselték és tették híressé. A MOM Kulturális Központban június 13-án sorra kerülő jubileumi koncertjük különleges, sokrétű zenei élményt ígér. A zenekar és a tánckar mellett fellép többek között Szakcsi Lakatos Béla zongoraművész, Szenthelyi Miklós és Ifj. Sánta Ferenc hegedűművészek, vagy például Pándi Piroska operaénekes.

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek