hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Tovább robog a bonapartista gőzmozdony
Beszélgetés Heller Ágnessel a Fidesz hatalom­­technikájáról és a filozófus­botrányról

2011. 05. 20.
Amikor időpontot egyeztettünk, említette, hogy előttünk olasz újságíróknak ad interjút. Miről kérdezték a kollégák?

- A Fidesz szociális, oktatási és adópolitikájáról beszélgettünk, meg arról, hogy látok-e valami ellenerőt, intézményt vagy pártot kialakulóban. Mert az világos, hogy a Fidesz nagyon sokat fog veszíteni a népszerűségéből. A szavazók 53 százaléka most nem tudna kire szavazni, az is lehet, hogy érvénytelen lenne a választás, és ez katasztrófa. Magyarország egyébként a nagy pártok temetője. Az MDF hatalmas párt volt, mint ahogy az SZDSZ, a kisgazdák, vagy a régi kereszténydemokraták is - ezek mind eltűntek. Kéne valami normális, szolid pártot csinálni - lehetne az akármilyen, csak demokratikus legyen -, ami nem azt az utat járja be, hogy nagyon felfut, és utána óriásit zuhan. Van néhány új arc, akik a jövő politikusai lehetnek, mert megvan bennük a tehetség, de új pártot még nem látok.

Érdekes, hogy a Fidesztől elpártoló egymillió szavazó nem dagasztotta fel az ellenzéki pártokat...

- Igen, mert az ellenzéki pártok nem hitelesek. Az LMP-ben van sok fiatal, de még nem tűnt ki közülük egy igazi politikai alkat, a szocialistáknál pedig belső konfliktusok vannak.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!