hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nem vagyunk Rambók
Beszélgetés Farsang Jánossal, a világ legjobb kommandósával

2010. 12. 17.
Az eddigi legnagyobb magyar vonatkozású sikert érte el Farsang János a SWAT Round UP elnevezésű világversenyen a floridai Orlandóban. A magyar kommandós a különleges egységek huszonnyolcadik alkalommal megrendezett seregszemléjén egyéniben az első helyen végzett – úgy, hogy már három éve nyugállományban van, ezért a lövészetre nem tudott felkészülni. A csapatversenyben egykori egysége, a Neutron bronzérmet szerzett. A verseny történetében eddig csupán négyszer állt a dobogón nem amerikai egység – ebből háromszor a magyaroknak sikerült a bravúr.

Hogyan zajlik egy ilyen verseny, miként lehet összemérni a versenyzők teljesítményét?

- Adott egy hat kilométeres pálya, három körre felosztva, mesterséges és természetes akadályokkal nehezítve. A természetes akadály ebben az esetben csak négykézláb megmászható meredek domboldalakat és mocsaras területeket jelentett; a mesterséges pedig egy épített akadályokkal, kötelekkel, majomlétrával tűzdelt pályát, hasonlót ahhoz, amelyen egyébként is edzünk. Ezeket a köröket kellett minél gyorsabban teljesíteni, úgy, hogy mindegyikhez tartozott lövészet, különböző fegyverekkel: egy tíz centi átmérőjű célra kellett lőnünk először pisztollyal, majd géppisztollyal, végül sörétes puskával. A cél köregységekre volt felosztva, mint rendesen, a tízes kör akkora volt, mint egy ötforintos. Ha valaki ezt eltalálta, nem adtak hozzá az idejéhez, ha viszont rontott, akkor körönként fél perc büntetés járt. A külső kör mindössze hatos volt - aki legalább ezt nem találta el, az a legnagyobb, háromperces pluszidőt kapta.

Milyen messziről kellett lőni?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!