hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A pillanat foglya

2010. 11. 12.
Máté Bence személyében 2010-ben elsőként nyerte el magyar fotós az „Év Természet­fotósa” címet a BBC világversenyén. A verseny történetében 25 éves korával Bence minden idők legfiatalabb fődíjasa, és ő az egyetlen, aki az „Év Ifjú Természetfotósa” (2002) cím után a felnőtt mezőnyben is nyerni tudott. Nem mellesleg a naturArt hazai természetfotós verseny fődíját is ő vitte el – felnőtt kategóriában immár harmadszor. Bencével pusztaszeri tanyájának kertjében beszélgettünk.

A díjnyertes hangyás képet hogyan fotóztad?

- Costa Ricában - ahol az egyik lesünket felépítettük - láttam ezeket a levélvágó hangyákat „dolgozni". Több ezren operálták szét a fák leveleit, és vitték az erdő belsejébe, fantasztikus jelenet volt. Viszont számos technikai probléma merült fel. Először is, a hangyák csak éjszaka aktívak, ezért vakut kellett alkalmaznom. Míg a nyertes fotóval (fent)  kevesebb mint tíz órát foglalkoztam, egy hétig tartott, amíg négy különböző színű levelet hordozó hangyát egy képen meg tudtam örökíteni (a cikk utolsó oldalán alul).  A hangyák, illetve az általuk fuvarozott levelek nem maradtak meg egy síkban - márpedig négy-öt milliméteres mélységélességgel tudtam csak fotózni, vagyis ami ebből a tartományból kilógott, az életlen lett. Egy hét alatt tizenkétezer kockát lőttem el, ami nagyon soknak számít még nálam is, de az első néhány nap után még nem volt meg a megfelelő kompozíció. Rá kellett bírnom a hangyákat, hogy úgy masírozzanak, ahogy szeretném. Arra gondoltam, hogy ha valahogy alulról fújna a szél, az sorba rendezné őket. De honnan szerezzek ventilátort az esőerdő közepén, ahol a legközelebbi kisbolt is ötven kilométerre van? A szállásadómat megkértem, hogy hadd szereljem ki a ventilátort a számítógépéből, az autójából pedig az akkumulátort - így már fújt is a szél.

Ilyen hangyás jelenetet így még senki sem fotózott le?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!