hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Lehet-e Svédország Magyarországból?
Interjú Holtzer Péterrel, a Nyugdíj és Időskor Kerekasztal elnökével

2010. 02. 04.
Nem az ördögtől való, hogy a Fidesz szakértői az úgynevezett svéd nyugdíjmodellel is foglalkoztak – nyilatkozta lapunknak Holtzer Péter közgazdász, a Nyugdíj és Időskor Kerekasztal elnöke, aki szerint ma nem a nyugdíjügy jelenti az ország alapkérdését, hanem a gazdasági növekedés és a foglalkoztatás bővítése.

Az elmúlt hetekben Varga Mihálynak, a Fidesz alelnökének egy nyilatkozata után kitört a nyugdíjvita a két nagy párt között. Ellenzéki körökben már olyan összeesküvés-elméletről is hallottam, hogy az MSZP csapdát állított a Fidesznek: 2007-ben Gyurcsány életre hívta a Nyugdíj és Időskor Kerekasztalt, amely most több évi munka után ajánlja a vitatott svéd modellt, és amelyet most az ellenzék nyakába akarnak varrni. Ezen érvelés szerint az előbbieket az is megerősíti, hogy ön Bajnai Gordon miniszterelnök nyugdíjügyekben döntő szavú tanácsadója.

- Valóban Gyurcsány Ferenc javaslatára jött létre a nyugdíjügyekkel foglalkozó kerekasztal, két másik ilyen grémiummal együtt, melyek az oktatással, illetve a versenyképességgel foglakoznak. Ezen testületek létrehozása mögött deklaráltan az volt a cél, hogy fontos ügyekben a napi politikától eltávolítva, hosszú távú érdekek mentén független és szakmai munka folyjék. A kerekasztal összetételére jellemző, hogy a parlament ellenzéki vezetésű bizottsága is delegált tagot, illetve olyan politikai elfogultsággal nem vádolható szervezetek is, mint például a Magyar Tudományos Akadémia. Nem politikáról szólt a működésünk.

Háromévi munkánk során arra törekedtünk, hogy a magyar szakértői körökben relevánsnak tartott nyugdíjelképzeléseket járjuk körül, és valós adatokra épülő, alapos számításokkal modellezzük a bevezetési lehetőségeiket. Ha valaki veszi a fáradságot, és belenéz a mintegy 450 oldalas jelentésünkbe, akkor azt láthatja, hogy rendkívül semleges, szakértői anyagot készítettünk. Gyakorlatilag öt szisztémának, vagy ahogy mi neveztük, paradigmának próbáltuk elkészíteni a hatásvizsgálatát, ebből az egyik volt a névleges egyéni számlás rendszerrel, az úgynevezett svéd modellel kapcsolatos számítás. Egyébként ennek a szisztémának a vizsgálatát elsősorban ellenzékiek által delegált szakértők javasolták, amivel a világon semmilyen baj sincs. A svéd modell vizsgálata, az arról való gondolkozás nem az ördögtől való.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!