A Madách Színház igazgatója, Szirtes Tamás zsűritag pályafutása során nem találkozott őstehetséggel - egészen mostanáig. Mikor kezdtél táncolni?
- Tizenkét éves koromban kezdtem a társastáncot, már ott kitűntem a többiek közül, a haladó szinten díjat is nyertem. A kezdő szinten szerintem bunda volt, de túltettem magam rajta, az emberek engem tapsoltak állandóan, még a mikrofonba is kijelentették, hogy én vagyok a közönség kedvence, és közönségdíjként adtak egy aranyzsiráfot. Az akkori táncpartnerem elhívott egy néptáncpróbára, ami nagyon megtetszett, de nagyon alapszintű volt, azt ismételgették, amit valamikor egy tánctanártól megtanultak.
Hogyan képezted magad?
Jehezkeli: Európának fel kell ébrednie
Interjú a muszlim közösségekbe beépült oknyomozó újságíróval »
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »