hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kádárt nem lehetett kivégezni
– mondja Ormos Mária akadémikus, történész

2009. 10. 22.
„A valódi rendszerváltáshoz nélkülözhetetlen társadalmi vita tulajdonképpen a mai napig nem zajlott le. Egy szűk elit megtárgyalta a dolgokat, és Szűrös Mátyás 1989. október 23-án kikiáltotta a köztársaságot. Azért újulnak ki a sebeink állandóan, mert a legalapvetőbb kérdések tekintetében sincs társadalmi konszenzus Magyarországon.”

Úgy tudom, hogy öntől származik az a kifejezés, amely végül a rendszerváltás nehézkesen induló folyamatának felgyorsulásához vezetett. Miért pont az 56-os eseményeket évtizedekig jellemző hivatalos terminológia átfogalmazása, az „ellenforradalom" helyett a „népfelkelés" szó köztudatba emelése generált ekkora változásokat?

- Bár a kifejezés valóban az én ötletem volt, mégsem ennek a Pozsgay Imre általi kimondását tekintem az akkori események fő mozgatórugójának. Az átalakulásnak komoly előzményei voltak, melyekről az országos közvélemény vajmi keveset tudott, tudhatott. Néhány száz értelmiségit leszámítva nem sokan sejtették, hogy a rendszer eróziója a

80-as évek végére drámaian felgyorsult. Az MSZMP akkor még csaknem egymilliós tömegbázisában, párttagságában annyira felerő­sö­dött a morgás, hogy a mindenféle tag­gyűlésekről érkező összegezé­se­ket már nem lehetett tovább kozmetikázni. Az addig egységesnek tűnő párton belül is plat­formok, vagy, mondanám inkább, frakciók kezdtek el kialakulni: a Pozsgay Imre-féle népi-nemzetiek; a Grósz Károly és Berecz János nevével fémjelzett „kvázi" ortodoxok; a Nyers Rezső által tömörített gazdasági szakemberek; és a pragmatikusoknak számító Németh Miklós, Horn Gyula vezette „fiatalok". A prominens értelmiségiek körében néhányan nyilvánosan is olyan kritikai hangot ütöttek meg - például Lengyel László, Bihari Mihály, Bíró Zoltán -, hogy emiatt kizárták őket a pártból. És természetesen elindult civilek, ellenzéki fiatalok, szamizdatosok szervezésével egy másik mozgolódás a párton kívül is, amely később elvezetett a lakitelki találkozóhoz, és amelyet nem egy balról érkező neve fémjelzett. Mindezek tetejébe '86 őszén elkészült egy gazdasági reformterv a Pénzügykutató Intézet munkatársainak jóvoltából; Kis János és köre már általános társadalmi reformterv körvonalait fektette le; és egy harmadik társaság Bihari Mihály vezetésével a közjogi, alkotmányjogi kereteket feszegette.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!