hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Roma késelt gárdistát?
Nagykanizsán néhány nappal ezelőtt a tizennégy éves H. Attila életveszélyesen hasba szúrta a húszéves H. Ádámot

2008. 02. 20.
H. Attila: (erősebbnek, érettebbnek tűnik koránál, kinéz legalább tizenhét évesnek) – Bementünk Kanizsára két barátommal, hogy bulizzunk egy jót, mert szalagavatója volt a szakközépnek, ahova járunk. Nem Kanizsán laksz?– Nem, egy közeli faluban. Fél hatkor beértünk a busszal, bementünk a plázába, körülnéztünk ismerősök után, de nem volt senki. Na jól van. Fölmentünk a nagy buszmegállóba, de ott sem volt senki, aztán visszamentünk, akkor már ott voltak egy páran, és megbeszéltük, hogy el kéne menni az egyik kocsmába inni, de ott is ittunk egy kicsit.

Mit?

– Boros kólát, fele bor, fele kóla. Vagy három-négy kört. Utána aztán
felmentünk a Gösserbe, ott voltak az osztálytársaink, nagyon megörültek nekünk,
hogy bejöttünk, mert délelőtt azt mondtam nekik, hogy nem jövök be. Meghívtak
sörözni, utána hárman kimentek beszélgetni a HSMK-hoz.

Mi az a HSMK?

– Hevesi Sándor Művelődési Központ, ott van a sörözővel szemben, a tér másik
oldalán, közte meg park van, de később mi is kimentünk hozzájuk a térre
beszélgetni.

Hányan lehettetek összesen?

– Nyolcan-tízen.

Hány sört ittál?

– Hármat vagy négyet.

Gyakran vagy részeg?

– Dehogyis, alig-alig. Szilveszterkor rúgtam be utoljára. Egyszer csak kijön
egy srác a Gösserből – utólag már tudom, hogy Ádámnak hívják, de soha nem láttuk
egymást – és azt mondja: „Ti retkes, büdös cigányok, mit kerestek itt,
takarodjatok az anyátokba!”

Mire jött ez a mondat, mit csináltatok, vagy mit balhéztatok?

– Semmit sem csináltunk, csak ott ültünk a parknál és beszélgettünk.

Valóban?

– Valóban hát. De ők is többen voltak, ketten vagy hárman. Ez az Ádám egy
kigyúrt nagy darab állat volt, boxoló.

Köztetek többen is romák voltak?

– Mind azok voltunk, félvérek, meg romák.

Apukád fehérbőrűnek látszik.

– Pedig ő is roma.

Dr. Rinfel János, Attila ügyvédje: – Ádám is és védencem is egy Kanizsa
melletti faluban laknak. Óriási feszültség van ezekben a falvakban, ahol is a
lakosság jelentős hányada már roma. Nemcsak ebben a megyében, máshol is. Hogy
mondjam, folyamatos az atrocitás a fehérek és a romák között. A sajtó csak
egy-két esettel foglalkozik, de a botrány és a feszültség sokkal több, mint
amennyiről cikkeznek.

Attila: – Szóval, nem csináltunk ott semmit, kiabálni se túlzottan
kiabáltunk…

Attila apukája: – …az értesülésem szerint ez egy olyan boxoló, aki
gyakran masírozgatott fekete ruhában, bakancsban a gárdistákkal.

Attila: – …a gyerek szitkozódásaira nem figyeltünk, nem akartuk a balhét,
körbeálltuk egymást, és tovább beszélgettünk, de ő csak nem állt le a szöveggel,
tovább cigányozott, aztán indult felénk.

Egyedül?

– Akkor egyedül.

A semmire szidott és indult rátok a gyerek?

– Így volt. Aki háttal állt neki, azt akarta megütni, de elrontotta, tán be
volt rúgva, nem tudom. Akkor az egyik haverom, aki éppen szemben állt vele,
próbálta megütni ezt az Ádámot, de nem jött össze neki, akkor lefogtam őt, hogy
ne balhézzon, de ezután valahogy én kerültem Ádám elé, és engem gyepált ököllel.



H. Attila

Fotók: Juhász Tamás

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!