Gulyás Buda operatőr, Egres Katinka színésznő és Koltai Róbert rendező
visszanézik a felvett jelenetet
Hogyan született meg a Megy a gőzös gondolata?
–Gábor fiam, a film producere alapozta meg ezt a történetet. Már nagyon
régóta szeretett volna készíteni egy népi ihletésű komédiát. Az Indul a
bakterház után rettenetes igény volt valamilyen folytatásra, így jött az ötlet,
hogy legyen egy teljesen új történet, egy nagyon jó íróval, aki ennek a világnak
avatott ismerője.
És az ön keze ebben mennyire volt benne?
–Az én kezem jóval később került bele. Grecsó Krisztián kiváló fiatal író és
a fiam, Gábor össze-összejöttek, ötleteltek és geggeltek. Akkoriban még csak
arról volt szó, hogy esetleg majd én is játszom benne valamit, de rendezőként
nem rám gondoltak. Aztán mégis úgy alakult az élet, hogy én kerültem képbe.
Azóta persze már a magaménak tekintem a filmet, de hazudnék, ha azt mondanám,
hogy egyből az én világom volt.
Mennyire fárasztó egy film rendezőjének és egyben a főszereplőjének is lenni?
–Eleve fáradtabb vagyok, mert hajnalban, vagy már az előző este ki kell
találnom a másnapi forgatást. De ezt meg lehet szokni. Persze nem tudom, hogy
még meddig bírom, egyelőre nagy örömet okoz, hogy tőlem várják a kollégák és az
egész stáb, hogy kitaláljam a helyzeteket, a szituációkat. Általában azokat a
jeleneteket élvezem, amelyekben nem játszom. Szeretem, amikor a kollegáknak
tudok mondani valami jót. Izgalmas dolog megragadni egy pillanatot a játékukból,
amit tovább tudok fejleszteni.
És önmagának hogyan ad instrukciót?
–Magamnak nem kell olyan hangosan, lehet csendesebben (nevet). Vannak próbák
egy-egy jelenet felvétele előtt. Ezeket felvesszük és visszanézzük. Ezenkívül
erősen figyelem az operatőr szemét, amiből már messziről látszik minden. Hiába
is mondja egy jelenet után, hogy miatta kell megismételni, én már tudom, hogy én
voltam gyengébb, csak nem akar leégetni a stáb előtt. De ugyanilyen fontos
számomra a kollégák véleménye is.
Úgy hallottam, a filmjei komoly utómunkán esnek át.
–Igen, a Megy a gőzősön is különlegesen sokat kellett toldozni-foldozni. De
amikor a néző beül a moziba, nem érdekli, hogy ezt a jelenetet utószinkronnal,
vagy azt a másikat narrátorral javították. Az, hogy egy jelenetből kivágtak,
vagy egy másikat esetleg áttettek a film elejére. Vagy hogy éppen kimaradt a
végéről két jelenet, és ettől lett jobb a film.
Egy jó vágóval csodákat lehet művelni. Ezenkívül persze rengeteget jelent egy jó
zene vagy egy jól eltalált keverés is. Még nem túl szerencsésen összerakott
anyagból is elképesztő dolgokat lehet kihozni. Nemegyszer előfordult, hogy a
legrosszabbul eltalált jelenetről jutott eszünkbe a legjobb megoldás. Az én
filmjeim tele vannak ilyen utómunkás megoldásokkal.
Minden filmje tele van örömmel, életszeretettel. Sok mindenben különböznek a
mai magyar felhozataltól. Mi ennek az oka?
–Amikor filmet készítek, nem próbálok semmilyen elvárásnak megfelelni.
Kizárólag arra figyelek, hogy hogyan mesélem el az adott történetet.
Váratlan vendégként toppant be a magyar filmiparba. Hogyan fogadták?
–Az, hogy valaki sikereket ér el, legyen az színház vagy film, általában az
emberek nagy részének örömet okoz. De az is igaz, hogy ha egy picivel jobban
megy a szekér, azonnal megjelennek az irigyek. Sajnos vannak olyan pályatársak,
akik nem tudják elérni a közönséget, ezért számukra az, hogy valakit vagy
valamit szeretnek, mindig gyanús és ócska. Nálunk általában csak az a film
számít jónak, amit nem lehet érteni. Csak az olyat emelik fel a kritikusok a
magaslatokba, amit a tömegek nem értenek. Én meg úgy gondolom, hogy a közönség
nem hülye. A közönséget lehet ócsárolni, de leváltani nagyon nehéz. És
többnyire, ha tetszik, ha nem, a közönség dönt.
Mennyire befolyásolja a közönséget, hogy valamiről jó, illetve rossz kritika
jelenik meg a sajtóban?
–A magyar közönségnek rossz a tapasztalata a kritikákat illetően. Általában
amit nagyon szidnak, az tetszik nekik a legjobban. Fontos lenne, hogy a
kritikusok ne a saját fájdalmukat, vagy a maguk által elképzelt filmjeiket
ítéljék meg, hanem igazi közönséggé tudjanak válni. Tehát ha beülnek egy
színházba vagy egy moziba, akkor adják át magukat az élménynek, és nézőként
viselkedjenek. De sajnos ez nálunk azért nem működik, mert itt eleve
rosszindulat van. Egy furcsa félreértés folytán úgy gondolják, hogy kritikusnak
lenni azt jelenti, hogy mindent kivesézni, kigúnyolni, kicsúfolni. És ha valamit
ennek ellenére mégis szeretnek, az felettébb gyanús. Talán minden kritikus egy
„elvetélt” filmrendező.
Amerikában a saját bőrömön éreztem, hogy mit jelent, ha jó kritikát írnak
valamiről és mit jelent, ha rosszat. A kritikusok nem vezetik meg a nézőket,
hanem filmeket és színházakat ajánlanak. Ott sokkal egyszerűbb a „kritikusság”,
mint ahogy ezt nálunk gondolják.
Hogyha például Kevin Thomas, az egyik legnagyobb kritikus, ajánl valamit, akkor
azt tömegesen rohannak megnézni a mozikba.
A Sose halunk meg című filmem amerikai bemutatóját egy kétszáz személyes terembe
tervezték. Ekkor megjelent Kevin Thomas kritikája, Csodálatos, napfényes utazás
címmel, ami ódákat zengett a filmről. Ilyeneket írt, hogy: „Milyen jó, hogy a
Kárpát medencéből, ahonnan eddig csak nagy rendezők depressziós alkotásait
ismerhettük, most végre érkezett egy olyan film, ami ugyan egy éles korszakot
ábrázol, de tele van örömmel és mosollyal.”
Szóval, amikor megjelent ez a kritika, a multiplex vezetője a kétszáz személyes
teremből áttette a filmet a hatszáz személyesbe. Akkor nagyon megijedtünk, hogy
most mi lesz? De a mozivezető azt mondta: Nyugi, ha a Kevin Thomas ezt írta,
akkor telt ház lesz. És hála Istennek, úgy is lett.
Milyen kifutása lehet Amerikában egy Koltai-filmnek?
–A Sose halunk meg című filmem először Los Angelesben, aztán az HBO
székházában került vetítésre. Később a Világszámot vetítették a Lincoln
Centerben, majd moziban is játszották Chicagóban. Ez a film is nagyon komoly
kritikákat kapott. Többszörösen kiemelték a hazaszeretet, amit Magyarországon
senki nem vett észre, még egy ilyen 56-os filmben sem. Pedig ez a film valóban
erről szól. Ez egy hazaszeretetet idéző lírai komédia. Ettől függetlenül azért
az az igazság, hogy Amerikában nincs igazi kifutása egy magyar filmnek. n
2007. 10. 25. (XI/43)
