Két hete keresik a két és fél éves Takács Dominikot
Monorierdő, Géza bácsi, a szomszéd, 65 éves: – Halk szavú, nem sokat
beszélő ember az apa, aki nem ad ki magából sokat. Marika meg egy bőbeszédű, aki
aztán mondja, mondja. Ez az egy gyerekük van, várták sokáig, későn született.
Hét-nyolc éve élnek itt a szomszédban, nagy veszekedéseket nem hallottam,
kicsiket igen, de hát ez hol nincs? Az egy igazi örökmozgó gyerek vót, illetve
remélem, hogy van. Mindig berohant ide hozzám is, köszönt, és ha nem néztem rá,
kettő másodperc múlva úgy eltűnt, hogy alig találtam meg, hol a kert végiben,
hol a bokorban, hol a spájzban bújt el. Minden szomszédhoz bemegy, gyönyörű,
angyalarcú, jó dumás kisfiú, értelmesebb, mint a többi. Imádták mindketten, az
apja, a Sanyi még jobban, mint a Marika. Kényeztették, ahogy csak tudták. El se
tudjuk képzelni, hogy bármelyikük is csinált volna valamit a gyerekkel.
Mit gondol, mi történhetett a kisfiúval?
– Amit a Marika mond, azt nem nagyon hisszük. Ha a Dunába fúlt volna, akkor
tegnapelőtt miért gyüttek a rendőrök vagy harminc autóval, kutyákkal, úgy
végigállták az utcát, közlekedni se tudtunk. Ásókkal, csákányokkal, hegyes
döfőkkel keresték a kertben a gyereket, meg a faluszélen, meg az erdőben.
Végigszúrogatták szinte az egész utcát. Ezek szerint a rendőrség nem hiszi, amit
mond a Mari. De mondom magának, nem tudnám elképzelni egyikről sem, hogy
csináltak valamit a gyerekkel. Tudja, mi volt a legfurcsább? Mikor megtudtam,
hogy a Sanyit, akit mióta ideköltözött Sanyinak hívunk, Péternek hívják
valójában. Meg hogy tizenhét éves kora óta bűnöző, és pont aznap tűnik el,
amikor a kisfiú?
A Sanyinak, illetve a Péternek mi volt a foglalkozása?
– Ilyen rendezvényszervezőknél dolgozott mint kiszolgáló meg pultos,
asztalterítő, mindenes.
Ivott?
– Nem. A Marika meg pláne nem.
És mi van a pitbulljaival?
– Nagy állatbarát volt a Sanyi. Ja ja, az is volt neki. Különlegesen vad
harci kutyák, de elzárva tartotta hátul. Imádta a különleges állatokat. Olyan
cifra tollazatú, tarajú kakasai, tyúkjai, gyöngytyúkjai voltak, amiket csak
állatkertben lát az ember. Mi is, de a faluból sokan a tojást csak tőlük vettük,
emiatt az asszonyt egymás között csak tojásos Marikának hívtuk. A kisfiú is
imádta az állatokat, azokat a vad kutyákat is, meg a szomszéd kutyáit, macskáit
is becézgette, simogatta, nevükön nevezte. Ritka okos, barátságos vasgyúró volt.
Na jó, az ember szemében volt valami alamusziság meg sunyiság, az igaz. És én
már nem láttam a gyerek eltűnése előtti napokban sem a férfit. De most, ahogy
így visszagondolok, a gyereket sem. Mikor itthon vannak mindig ott mászkál
meztelenül vagy az utcán vagy a kertben. Már napok óta csendes volt a környék.
2007. 08. 17. (XI/33)
