hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Puszták népe
Lajosmizse, tanyavilág 2006

2006. 10. 31.
– Tessék csak béjjebb jönni. Ez a tanyám közepe. Igen nagy terület, ahogy lassan öregszem, nem tudok úgy rendet csinálni, ahogy köll, de én kezelek még mindent. Mióta laknak itt?– Ötven éve. Most leszünk a feleségemmel ötvenéves házasok. Már erre a földre is együtt jöttünk.



Fotók: Juhász Tamás

Honnan?

– Mizse előtt a harmadik dülőnél állt a szüleim tanyája, ott nőttem fel.
Ahogy letelt a katonai szolgálatom, elvettem a feleségemet. Ő kecsköméti jány
vót.

Hogy telik itt egy napjuk, ebben a gyönyörű őszben?

– Reggel négykor kelünk, fél ötkor már a földön vagyunk. Ma a paprikával
kezdtük, kápóni kellett, utána folytattuk a kukoricával. Persze szépek a
paprikák, a paradicsomok és a padlizsánok is. A múlt héten szüreteltünk
szomorkásan, mert a szőlő nagyja a télben lefagyott. Pedig olyan szőlőnk volt,
húúú. A Feri el sem tudott menni mellettem, hogy be ne jöjjön egy deci
kóstolóra, pedig neki igencsak jó bora volt. (Bessenyei Ferencről, a volt
tanyaszomszédról van szó – A szerk.) Csak ezen a pár soron, ahogy bejöttek az
útról, tíz hektó is szokott lenni, most meg alig. Vót mit tenni az ötven év
alatt. A cséplőgépnél olyan nehéz munka volt, hogy még. Aratásban a feleségemmel
húsz hold gabonát vágtunk ketten. Én vágtam a rendet, ő szedte a markot. Terhes
volt a fiammal, nagyon a végén volt, de csinálta, azt mégis makkegészsíges
gyereket szült.

A szemben lévő gerendás házban laknak?

– Igen. Azt a lakóépületet én építettem, én is nádaztam. Amaz ott, egy öreg
vályogépület, még most is úgy van, ahogy vót. Az a lomtár, meg az istálló.
Mögötte, oldalt, az a magtár, sárgállik benne az élet. Akácfából építettem még
régen. Itt vannak a tehenek, a másik sorban meg a kecskék.

Ki feji őket?

– A feleségem. Ő csinálja a túrót, meg a kecsketejből a sajtot is. Van négy
hektár erdőm is, de ültettem hozzá nemrég még egy hektárt, azt se vót semmi
kapálni.

Kézzel kapálták?

– Hát. Megtárcsáztuk, mert két méter hetvenre hagytuk a sortávolságot, oszt
beálltunk utána kápóni.

Mindegy, hogy tél van vagy nyár, mindig hajnalban kelnek?

– Mindennap. Merthogy az állatoknak enni kell. Ott van elkerítve három
anyadisznóm, most is negyven malaca volt, de harmincat eladtam már belőle.

Napszámosokat szoktak fogadni?

– Inkább a család segít. Van három gyerekem, öt unokám és öt dédunokám. A
nagy munkáknál, mikor összesűrűsödik, meg a betakarításoknál jönnek segíteni, ki
amit tud. Aztán amikor vágom a disznót, marhát, tyúkot, bárányt, jönnek és
visznek. Abban a karámban az a kettő fiatal bikaborjú. Volt öt hatalmas bikám,
amiket most adtam le.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!