"Közös ágyban aludtam a Sorosnéval" Fotó: Uzoni Pál
– Mikor született, Elza néni?
– 1907 szeptemberében, Budapesten. Most leszek 97 éves.
– Ahhoz képest nagyon lendületesnek és frissnek tetszik lenni.
– Angyalom, én nagyon jól érzem magam. Sőt, túl sokat dolgozom ahhoz képest. Mindig mérgelődöm, mert még én magam takarítok, és nincs elég időm olvasni. Rettenetesen sokat kínlódok az újságaimmal, örökké olvasok, de nem érem utol magam. Már lassabban megy, hamar kifáradok, nem tudok egyszerre olyan sokat haladni. Én sokkal régebben olvasok, mint te. De nemcsak a korom miatt, hanem azért is, mert négyévesen kezdtem. Ahogy mondani szoktam: őstehetség voltam, a nővéremtől lestem el a dolgokat. Az ebéd utáni kis nyugvás az egy nagyon fontos dolog, és erre figyelj, ez neked is szól. A délutáni pihenés után én más ember vagyok. Tíz perc, annyi is elég, ha az ember el tud aludni. Én tegezlek téged, jó, mert a dédanyád lehetnék.
– Hol tetszett felnőni, hol töltötte a gyermekkorát?
– Pestszentlőrincen volt egy lakásunk, amíg le nem bombázták, itt éltem a szüleimmel és a nővéremmel. 1935-ben vett édesapám egy szoba-konyhás kis házat Balatonalmádiban. Eleinte csak a nyarakat, a háború alatt pedig egyre több időt töltöttünk ott. Miután lebombázták a lőrinci házat, eladtuk a romos épületet 3600 forintért, és csak ez az almádi ház maradt. Bennünket úgy neveltek, hogy becsüljük meg azt, amink van. Nem értek egyet azzal, hogy mindent meg kell adni a gyereknek, amit megkíván. Szerényen kell nevelni a gyerekeket, hogy mindent úgy fogadjanak, mintha Isten kezéből kapták volna. Tehetséget is és mindent.
– Mit tanult annak idején?
– Az elemi és a polgári után, tizenhat évesen Kállay Lili néni mozgásművészeti iskolájába jártam. Érdekes volt, ahogy odakerültem. Egy alkalommal édesanyámmal meg akartuk látogatni Pesten egy régi barátnőjét, akit nem találtunk otthon, csak a lányát. Csinos, magas szőke lány volt, épp indult valamilyen tornára. Anyám kérdezett rá, hogy mi nem mehetnénk-e vele. Ekkor voltam Lili néninél először, de egyből beálltam én is a többiek közé, és beleszerettem ebbe az egészbe. Hazafelé a villamoson alig tudtam ülni, mert annyira kellett nekem ez a mozgás. Később már én is tanítottam ebben az iskolában.
Sőt, a zsidótörvények miatt volt egy időszak, amikor az én nevemen ment, mert én voltam egyedül keresztény. Pesten úgy tartották, hogy ha valaki ügyes, azt balettre viszik, ha csámpás, azt hozzánk.
– Mi a különbség a balett és a mozgásművészet között?
– Maga a balett az nem egy egészséges tartás. Merev a gerincnek, sok hibája van. Hiába, így voltunk mindig a balettal: "ellenséges viszonyban". Ma már a balettbe is próbálják belevinni a mozgásművészetet, már egyre gyakoribb a lendületes mozgás, nem csak az a mereven tartott. A mozgást nem kell csinálni, hanem hagyni kell, és megy magától. Ha valaki szívből mozog, az már mutat. A balettban meg van az, hogy a harmadik ujjamat hogy tartsam. Kérdem én: repülés közben hogy gondol az ember arra, hogy a harmadik ujját kinyújtja, vagy nem nyújtja ki? A mozgás adja a kézmozgást is. A lendület adja a sugárzást. Elismerem, de hát nem szeretem ezt a merevséget. Szép, mutatós, de olyan távol van az embertől.
– Hogyan ismerkedett meg a Soros családdal?
– Az egyik tanítványomon keresztül. A bombázás miatt 1944-ben korán befejeztük az oktatást, és én lementem Almádiba. Éppen napoztam, amikor jött egy ismerős fiatalember Káptalanfüredről, és felajánlotta, hogy segít elhozni valamelyik zsidó ismerősömet, mert nagyon bántotta, hogy a saját barátait nem tudta megmenteni. Mondta, hogy van egy vasutas barátja, akitől kap egyenruhát, és azzal fel tud jönni Pestre. Beleegyeztem, de ragaszkodtam hozzá, hogy én is felmenjek, mert a tanítvány kislány, akit végül elhoztunk, az apukájával élt, mert az anyukája ekkorra már meghalt. Gondolhatod, mennyire kétségbe lett volna esve az apuka, ha két férfi beállít, hogy elviszik a lányát. Az üldözés miatt lassanként a lakásukból is el kellett költözniük. Miután elhoztuk, egy rövid ideig Győrben volt, de a bombázás miatt ott se tudott sokáig maradni, így eljött Almádiba. A nővérem egy idős néninél szerzett neki szállást. Ez egy ilyen sufniszer? házikó volt. Esténként ott aludt, és nálunk volt egész nap. Ez a kislány, a Baló Jutka együtt nőtt fel a Soros gyerekekkel, nagyon jó ismeretségben volt egymással a két család.
– Kivel tetszett találkozni először a Soros családból?
– A Soros György édesanyjával, a Soros Erzsébettel, bár papíron ekkor valamilyen Júliának hívták. 44 elején ő valahol Ercsiben volt, ahol feljelentésre megkeresték a csendőrök. Szerencséjére nagyon jó iratai voltak, ezért békén hagyták. Viszont nagyon megijedt, és felment Pestre a férjéhez – ekkor ugyanis az egész család külön volt, a gyerekek meg ők is. A férje tanácsolta neki, hogy menjen le Almádiba, és keresse meg a Brandeiszékat. Míg én a nővéremmel Pesten voltam, hogy a szétbombázott házunkból mentsük a menthetőt, azalatt jött a Sorosné, akit a Jutka tanítványom vitt el anyámhoz. Nagyon jól érezte magát, mert anyám úgy fogadta, hogy "számodra ez a hely már készítve volt", és nem úgy, hogy "mit fizetsz". Anyám úgy volt vele, hogy akinek egy szobája van, az be tud fogadni mást is, akinek több, az már nem. Először a Sorosné is ott szállt meg, ahol a Jutka, később viszont átköltözött hozzánk. Nálunk két ágy volt, meg egy kuckó. Én közös ágyban aludtam a Sorosnéval. Az akkor tizenéves Gyuri ősszel látogatta meg az édesanyját, én ekkor találkoztam vele először. Később ő is ideköltözött egy időre. Gyuri nagyon szerette az édesanyját.
– Milyen kapcsolat alakult ki Önök között?
– Nagyon jó barátok lettünk a Sorosnéval. Sokat strandoltunk, vitorláztunk. Talán a másik világon íródott ez a kapcsolat. Nagyon egymásra találtunk. Mindig Felsőörsről hozott nekünk a Sorosné tejfölt, túrót, meg ilyesmiket. Számomra csoda volt, hogy honnét tudott szerezni erre pénzt? Egy kiskosztümben és egy átmeneti kabátban jött le, de hogy honnan volt pénze, azt én nem tudom. Ez olyan rejtélyes, hogy csuda.
Sorosné egyébként mindenkivel barátkozott. Tele voltunk német katonákkal. Előfordult, hogy tőlünk kértek krumplit. Sorosné összebarátkozott még az egyik német parancsnokkal is. Mivel tudott németül, felajánlotta, hogy szívesen tolmácsol, ha szükséges. Persze a származását ügyesen titkolta. Amikor ez a tiszt látta, hogy mekkora a telkünk, orosz hadifoglyokat küldött át dolgozni.
Kalandos idők voltak. Ezt csak azért mondom, hogy milyen az élet. Ha a szomszédok rosszindulatúak, feljelenthettek volna, hogy németekkel barátkozunk, oroszokkal ásatunk. A fejünket levehették volna, de eszünkbe se volt félni.
– Miért nem?
– Mert nem. Egy istenhívő nem fél. Ez az örökös hecckampány a zsidók ellen, ez egy borzasztó dolog. Nem értem, miről beszélnek. A keresztény vallás az a zsidó vallásból származik. Jézus is zsidó volt, Mária is zsidó volt, akkor mi a probléma? Engem anyám úgy tanított, hogy amit nem akarsz magadnak, azt ne tedd mással se. Nálunk nem volt az, hogy lenézünk valakit, mert az zsidó. A mozgásművészeten, a Lili néni iskoláján keresztül kerültem igazán zsidó közegbe. Sok darabot játszottunk, közte Jézus életét is, és ott például egy Gedeon nev? fiú volt a kis Jézus is.
– Hogyan alakult ezalatt az iskola sorsa?
– A háború alatt rendszeresen feljártam Pestre Lili néninek segíteni. Én intéztem a dolgait. Én vittem az aranyait a széfbe, meg ilyenek. A háború vége felé viszont már csak a balettintézet mehetett tovább, a mi iskolánkat is leállították.
– Mért állították le?
– Mert ez egy "destruktív, nyugati dolog" – mondták. Ezt nem lehetett csinálni, nyugatról származott. Lili néni ráadásul 44–45-ben a gettóban volt. Amikor felszabadult, belépett a kommunista pártba, és elment a pedagógus szakszervezetbe. Ott segített nekünk, akik régóta tanítottunk, hogy át legyünk képezve és meglegyenek a hivatalos papírjaink is. Így tudtam később elhelyezkedni a balatonalmádi iskolában, ahol rajzot és testnevelést tanítottam.
– A háború után is tartották a Soros családdal a kapcsolatot?
– Természetesen, még Amerikába is meghívtak magukhoz. Sorosék mindig dolgos emberek voltak. Sorosné például a Gerbeaud-nál tanult cukrászatot, és maga is nyitott egy cukrászdát a Lupa-szigeti házuk földszintjén. Az evezősöket ügyvédfeleségek szolgálták itt ki. Később óvodát csinált, amit Amerikában is folytatott. Nagyon házias asszony volt. A férje, a Gyuri papája nem nagyon szerette a fizikai munkát, de hát ő ügyvéd volt. Táncolni viszont nagyon szeretett, mindig hívott minket is.
Először 69-ben mentem ki hozzájuk Amerikába, saját kérésemre hajóval. Nagyon unalmas volt, nyolcnapos út, és mondták, hogy drágább volt, mintha luxusrepülővel mentem volna ki. Ezt követően még háromszor voltam Amerikában, de akkor már repülővel. Egy alkalommal fel is ajánlották, hogy maradjak kint, de én az ilyen "egyszemélyes otthont" szeretem, mint ez.
– Almádiban az új vörösberényi iskola felépítését Soros úr egyértelműen csak Ön miatt támogatta. Tetszik tudni, hogy mekkora összeggel?
– Ahogy viccesen mondani szoktam: csak százmillióval.
A vörösberényi iskola Fotó: G. I.