Hóhérok itt és most

"Varga doktor azt mondta, le kell vágni a lábamat" Fotó: Juhász Tamás

– Milyen iskolát végeztél?

– Nyolc általánosat.

– Dolgoztál, mielőtt elkezdtél buszozni?

– Itt Budaörsön az Auchanban takarítottam meg a kínai büfében is, ott még mosogattam vegyesen, meg a Duna Plázában.

– Hol aludtál, amikor eljöttél otthonról?

– Találkoztam a barátnőmmel, Henivel, ő egy cigány lány, ő is eljött otthonról, és akkor bementünk a Délibe. Ott egy padon.

– Henivel együtt?

– Meg a Heni barátjával, a Bogival. Őt is kidobták otthonról, ő már régebb óta csöves.

– Mennyi ideig voltál a Déliben?

– Két-három hétig, aztán mellénk szegődött egy cigány fiú, a Moja, ez a beceneve.

– Hány éves volt?

– Huszonhat. Meghívott minket, mert látta, hogy éhesek vagyunk, beültünk egy presszóba.

– Mit ittatok?

– Sört meg sherryt. Moja fizetett, mert szokott lenyúlni embereket, mert ő zsebtolvaj, és kérdezte tőlünk, nem lenne-e kedvünk Székesfehérvárra menni, hogy ott jól elszórakoznánk.

– Elmentetek vele?

– Lementünk vonattal, és onnét még gyalogoltunk.

– Hova?

– Valami Faház kocsmába, és ott is iszogattunk, meg volt egy zenegép, és akkor dobáltuk bele az aprót, meg táncoltunk. A végén meg aztán a Mojának a faház mögött elmondtam, hogy milyen az életem, és mondta, hogy bízzak benne, mert mellette nem járnék rosszul, mer\' ő biztos életet tud nekem nyújtani. Erre én meg hittem neki, meg mondta, hogy neki van egy háza, de még újítás alatt van, meg laknak is benne, de az övé lesz majd bírósági úton, és ott majd élhetünk. Meg hogy most menjek le vele oda, ahol most lakik Zámolyban, mert bemutat az anyukájának. Taxival mentünk, bemutatott neki, de már akkor nem volt pénze, hogy visszavigyen a Heniékhez, mert ők ott vártak, mert a Heni is velünk akart jönni, de a Moja nem engedte.

– Milyen volt a ház?

– Elég romos, és ott maradtam velük, de két hétre rá már el is vitték Moját a börtönbe.

– Miért?

– Leütéses rablás miatt, azt mondták. Amíg el nem vitték a rendőrök, enni is adtak normálisan, húst is. Utána elfajult az egész minden, csak kenyeret adtak meg vizet. Azt mondták, hogy mindenért meg kell dolgozni, de én reggeltől estig dolgoztam. Meg hogy azért nem adtak enni, mer\' hogy én minden tyúkukat megölöm.

– Hogyhogy?

– Hát aszondták, hogy megfojtom őket. De nem. Minden reggel ötkor kellett kukoricát morzsolni. Én etettem az állatokat meg itattam.

– Sok állat volt?

– Tyúk, gyöngytyúk, később még japán is. Volt vagy száz, de sok elpusztult, sokszor kicsipkedték egymást is. Mikor bevittem egy tetemet, azt mondták, hogy én öltem meg. Ilyenkor az asszony jól megrugdosott, meg két markába fogta a hajamat és húzott.

– Mit csináltál egész nap?

– Mondom, hajnalban az állatok, aztán mikor a sok hó esett, akkor még azt is lapátolni kellett az utcán is és a kertben. Fát felvágni, gyerekekre mosni, takarítani. Eleinte lopni is vittek mindenfelé, de amikor sovány lettem meg kopasz, utána már nem. Akkor már ki se jöhettem a házból.

– Hány tagú volt a család?

– Lakatos Piroska, ő volt az anya, a Moja, aki különben Lakatos János, a Piroska élettársa, a Józsi. Volt három óvodás, a Roland, a Dalma és a Feri, meg két iskolás, a Lakatos Norbert, ő tizenhárom lehetett, és a Tibor, ő tizenhat. Oláh cigányok voltak.

– A gyerekek hogy viselkedtek?

– Ők is vertek.

– Ők miért?

– Mer\' nem szerettek, azt mondták, utálják a parasztokat, meg hogy a Moja mér\' nem egy cigány nőt vitt oda, mér\' ilyen parasztot. A nagyobbik mondta, hogy Moja tartott nőket és futtatta őket.

– Veled is ez lehetett a szándéka?

– Igen. Csak az anyja nem engedte, hogy jó leszek inkább cselédnek.

– Amikor láttad, hogy miről szól a történet, miért nem szöktél el, akár futva is?

– Mer\' mondták, hogy ne is járjon szökésen a fejem, úgysem fog sikerülni, mindenhol vannak ismerőseik, és a maffiájuk visszavisz, de ha mégis, akkor kinyírják a családomat. Meg az összes papíromat is rég elhagytam valahol.

– Hihető volt, amit mondtak?

– Az. Minden pillanatban figyeltek, és amikor nem találtak, és azt gondolták, szökni akarok, megbüntettek, pedig én mindent megcsináltam nekik.

– Hogyan büntettek?

– Mikor nagyon hideg volt, ez decemberben volt, még szilveszter előtt, egy kis ingben meg zokniban kellett állnom a cseresznyefa alatt, a hó meg esett, aztán a szobából a kicsik kirohantak, és ezt az inget is leszakították rólam, és pucér lettem. Egészen sötétedésig kellett ott kinn állnom, de egy óra után már nem is éreztem a hideget, csak égett mindenem, és a lábam fájt onnantól. Meg egyszer kint, ahol a fát vágtuk, a lábamat fel kellett tenni egy rönkre, és akkor a Tibi kábellel ütötte, meg azt mondta, hogy biztos telefonáltam az apámnak, hogy jöjjön értem. A Piroska karácsonykor meg szilveszterkor sütött a gyerekeknek süteményt, így dugiban próbáltam pár darabot a zsebembe tenni, hogy mikor nem látják, megegyem, azt meglátták, és akkor úgy kiütötték a számból, hogy az egész fejem vérzett. Meg amikor már kenyeret se adtak, csak vizet, akkor a kenyér héját próbáltam felvenni a földről és eldugni, amit levágtak, mer\' a kicsik azt nem ették meg, de gyomorszájon vágtak, mert azt mondták, meglopom őket, és akkor kivették a kezemből, és beáztatták a tyúkoknak. Ehhez a legnagyobbhoz, a Tibihez járt két cigány fiú, üzleteltek, mer\' ennek volt mobiltelefonja is, meg a lopott szajrékat adogatták el. Jöttek szilveszterkor is, és azt mondták, hogy meresztgettem a szememet az egyikre, de én nem meresztgettem, meg hogy nyújtogatom a nyakamat, pedig nem, de mégis kivittek a ház mögé, rugdostak, elkezdtem vérezni, elborult előttem minden, és összeestem a hóban, ők meg ott is hagytak és elmentek.

– Neveden szólítottak téged?

– Nem. Elneveztek Mursának.

– Az mit jelent?

– Valami fiúnév lehet az oláhoknál, mer\' fiút akartak csinálni belőlem, hogy ne ismerjenek föl, meg hogy néz ki, hogy egy vékony lány egész nap dolgozik. A Tibi meg a Norbi ollóval levágták a hajamat, mondta nekik az anyjuk, hogy ne kopaszra, de ők teljesen kopaszra vágtak.

Mikor már nagyon gyenge voltam, nem tudtam a fát hozni, kiesett a kezemből, akkor a Tibi azt mondta, hogy álljak meg egyenesen előtte, lecsatolta a nadrágszíját, aztán ütött vele, kiütötte alólam a lábamat, elestem. Újra meg kellett állnom előtte, és megint ütött.

– Te mindig minden verést hagytál, senkinek soha nem ütöttél vissza?

– Nem volt erőm. Az utolsó hónapokban már csont és bőr voltam, meg tán meg is öltek volna, ha valamelyikre kezet emelek.

– Mit gondoltál, mire számítottál, mi lesz veled?

– Úgy mondták, mikor a Moja hazajön a börtönből, megmondja, mi lesz a sorsom. Mondta Jóska, a Piroska élettársa, hogy egy paraszt meghalt már náluk.

– Hogy néztél ki, mibe öltöztél, hol mosakodtál?

– Januártól már semmi pohárhoz meg lavórhoz nem érhettem hozzá, a gyerekek is azt mondták, hozzájuk ne merjek érni, de akkor már sántítottam, mer\' hogy én gusztustalan vagyok meg büdös.

– Tényleg büdös voltál?

– Az. Éreztem magamon.

– Nem mosdottál?

– Mikor Moja még ott volt, az első héten, akkor fürödtem, még melegített nekem vizet is, beleöntötte a kádba, mondta, fürödhetek.

– Később már nem lehetett?

– Nem engedték. Aztán a retek megette a lábamat.

– Mit értesz ezen?

– Már nehezen léptem rá, és mondták, hogy kint a helyem a hidegben, ne büdösítsem a szobájukat, és végig fűtetlen helyen aludtam meg kint is. Akkor már mondtam nekik, had\' menjek néha a tűzhöz, de elzavartak.

– Mitől kezdett el fájni a lábad?

– Először cipőm se volt, az elején csak papucsom, abban kellett havat lapátolni, aztán kaptam egy vékony tornacipőt, de zokni nem volt hozzá, aztán egy idő után azt mondták, tegyem ki az udvarra, mer\' nagyon szagos, de reggelre megfagyott. Akkor adtak egy zoknit, azt hetekig nem vettem le, mer\' a sok retek ráragadt és ráfagyott. Mikor a tél kezdett elmúlni, lábra se tudtam állni, akkor mondták, mutassam meg nekik, levettem, de a zoknival lejött minden, meg már a bokától lefelé fekete volt mind a kettő, utána egy kicsit rendesebbek lettek, megijedhettek, próbálták gyógyítani, meg hogy tegyem meleg vízbe, meg kenegették kenőccsel, meg adott egy pár vastagabb zoknit Piroska az övéből, de akkor már nem éreztem az ujjaimat.

– Javult valamit?

– Nem tudtam akkor már mozgatni, hiába tettem a melegre.

– Orvost nem hívtak?

– Mikor kezdtek ijedni, cigányul beszéltek előttem, azt hitték, nem értem, pedig igen.

– Mit mondtak?

– Azon voltak, hogy hívjanak-e orvost vagy se, erről tanakodtak, de akkor már adtak enni is, kenyeret meg még húst is, volt, hogy
amennyit kértem. Akkor egy kicsit meghíztam, mert amikor bevittek a kórházba, akkor már huszonnyolc kiló voltam.

– Hogyan menekültél meg?

– Hogy bevittek a kórházba.

– Pár nap múlva csak kihívták a zámolyi orvost, Zsuzsa nénit. Ő mondta, hogy nagyon veszélyes, el van üszkösödve mindkét lábam. Ők kérdezték, mit jelent. Én sejtettem. Az orvos néni kiírt egy lapot, hogy a fehérvári mentősök el tudjanak vinni, és akkor jöttek és el is vittek.

– A kórházban mi történt veled?

– Varga doktor azt mondta, le kell vágni a lábamat, mer\' semmilyen vérkeringés nincs benne. Lefagyott.