Június 13–16. között Awakening Europe (Európa felébresztése) címmel ökumenikus karizmatikus keresztény konferenciát tartottak a legnagyobb bécsi rendezvényközpontban, a Stadthalléban. A rendezvényen mintegy 10 000 ember vett részt.
A konferencián több osztrák vezető politikus is megjelent, köztük Sebastian Kurz volt osztrák kancellár, aki nemrég azt követően mondott le, hogy a koalíciós társpárt vezetőjéről, Heinz-Christian Strachéról nyilvánosságra került egy kínos ibizai videófelvétel. (Vadászidény. Hetek, 2019. május 24.) Kurz ugyanakkor bejelentette, hogy indulni kíván az őszi választásokon. Az osztrák lapok többsége úgy véli, hogy már a kampányra való tekintettel vett részt a vallási rendezvényen, ahol a konferencia szervezője, Ben Fitzgerald amerikai evangélista imádkozott is érte.
Jehezkeli: Európának fel kell ébrednie
Interjú a muszlim közösségekbe beépült oknyomozó újságíróval »
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »