„Tetemre hívom itt a Duna partján a magyar fővárost: ez a város megtagadta ezeréves múltját, ez a város sárba tiporta koronáját, nemzeti színeit és vörös rongyokba öltözött” – mondta Horthy Miklós 1919. november 16-án, budapesti bevonulása alkalmából tartott ünnepi beszédében. A leendő kormányzó nem csupán retorikai fordulatként utalt a „vörös rongyokra”: fél évvel korábban, május első napján a Tanácsköztársaság vezetői szó szerint vörös drapériába öltöztették Budapestet, több százezer méter festett papírtextília és gigantikus gipszszobrok felhasználásával, amelyeket még aznap cafatokra szaggatott a városra törő pusztító vihar.
A monumentális vörös propaganda nem élte túl a kommün véres napjait, ám Horthy erre hivatkozó, és vádiratként elmondott rövid nyilatkozatának hatása a mai napig tart: Budapest sokak szemében „gyanús” város, amely „elárulta a nemzetet”, és idegen érdekeket szolgál. Ez a bélyeg nem egyszer – kimondva vagy kimondatlanul – antiszemita felhangokkal párosul, és az „idegenszívűségért” a nagy létszámú budapesti zsidóságot, az értelmiséget és a vállalkozói réteget teszi felelőssé. Egyik érvük, hogy a Tanácsköztársaság 28 népbiztosa közül 20 zsidó volt – legalábbis a kommunisták oldalára álló szocdem vezető, Kunfi Zsigmond megállapítása szerint.
Ez természetesen torz beállítás, hiszen amint azt Hatos Pál történésznek a Szombat tematikus centenáriumi számában megjelent tanulmánya megállapítja: „A közösségüket megtagadó és a világi messianizmus hívéül szegődő forradalmárok szám szerint ugyan a zsidók elhanyagolható töredékét alkották, miközben a hivatalos zsidó szervezetek mindig is lojálisak voltak. De a nemzeti gondolat megrészegült híveit ez nem zavarta. Számukra ez volt a végső bizonyítéka annak, amit addig is sejteni véltek: a zsidók világuralomra törnek. Az évezredes mélységekből előtörő zsidóellenes indulatok ezzel széles körökben új és szilárd legitimációt nyertek.” (Hatos Pál: Jöttek, mertek, vállalkoztak – Az 1919-es proletárdiktatúra mítoszokon innen és túl. Szombat, 2019. március)
2019.04.26.(XXIII/17)
