Valóban érdemes összehasonlítani Károly Róbert és Orbán Viktor oligarcha politikáját, hiszen mindkettő esetén bőven találunk nem várt fordulatokat, ármányt és árulást. Az Árpád-ház kihalását követően (1301) hatalmi harcoktól hangos zűrzavaros évtizedek köszöntöttek Magyarországra. Ebben az időszakban már megerősödtek az ország kiskirályai, akik hatalmas földbirtokukkal, kiterjedt jobbágy és hűbéresi rendszerükkel az általuk birtokolt területeken valóban élet-halál urai voltak. Az Anjou-házból származó Carobertót, ismertebb nevén Károly Róbertet már 1301-ben királlyá koronázták a pápa engedélyével. Az oligarchák többsége azonban úgy érezte, hogy sérül az ország szabadsága, ezért a koronázást nem tekintették érvényesnek. Cseh- és Lengyelország királya ekkoriban IV. Béla dédunokája, II. Vencel volt, így az ellentábor őt hívta meg uralkodni, ő azonban 12 éves fiát ajánlotta a trónra. Éveken át tartó trónviszály kezdődött: zajlott a különböző oldalakon álló városok kifosztása és ostroma, miközben a Vencelek és Károly Róbert is folyamatosan nemzetközi és hazai támogatókat kerestek. Utóbbi egyik fő szövetségese 1304-ben már az egyik legnagyobb magyar oligarcha, Csák Máté volt, aki komoly erőforrásokat mozgósított az uralkodót megerősítő hadjáratok sikere érdekében. 1305-ben meghalt II. Vencel, fia pedig Ottó bajor herceg javára lemondott a trónról, akit a veszprémi és a csanádi püspök királlyá is koronázott. Uralmának az erdélyi kiskirály, Kán László vetett véget: miután a király házassági tervvel a térségbe látogatott, az oligarcha elfogta, majd néhány hónap fogság után kénytelen volt visszatérni Bajorországba. 
A társadalom a király mögé áll
2018. 08.10. (XXII/32)
