hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Trump nagyinterjú a 700-as klubban
Az elnök nem feledkezik el az evangéliumi keresztényekről

2017. 02. 10.
Donald Trump egyik kampányígérete volt, hogy nem fog elfeledkezni azokról, akiknek a véleményét az elitmédia rendszeresen elhallgatja vagy torzítva mutatja be. „A ti hangotok leszek” – üzente az evangéliumi keresztényeknek is. Azt, hogy ígéretét komolyan gondolta, az is jelzi, hogy már elnöksége első hetében leült és 25 perces interjút adott a CBN keresztény televíziós csatornának. A Pat Robertson által alapított CBN nemrég ünnepelte 50. évfordulóját. (Hetek, 2016. október 14.)

David Brody, a CBN vezető politikai tudósítója végigkísérte Donald Trump kampányát, és az elsők között kapott meghí­vást a Fehér Házba, hogy interjút készítsen beiktatása után az elnökkel. A CBN alapítója, Pat Robertson pedig már 2016 februárjában meghívta Trumpot, hogy tartson előadást a virginiai Regent Egyetemen. Most az elnökön volt a sor, aki nem feledkezett el a keresztény televízió támogatásáról, és miközben szóba sem állt olyan csatornákkal, mint például a CNN – akiknek egy sajtótájékoztatóján még kérdést sem engedett feltenni, miután a hírtelevízió egyértelműen meghamisított egy hírt vele kapcsolatban –, a 700-as klub riporterével leült egy nagyinterjúra.

Trump az interjúban reagált azokra a hírekre, miszerint kampányígéretével ellentétben letett volna az izraeli amerikai nagykövetség átköltöztetéséről Jeruzsálembe. „Nagyon alaposan vizsgáljuk a kérdést, mert ez egy nehéz döntés. A múltban számos elnök úgy állt hozzá, hogy megteszik ezt a lépést, és aztán hirtelen úgy döntöttek, hogy inkább mégsem avatkoznak be ebbe. Ez tehát egy igazán nagy döntés” – mondta az elnök, aki azt ígérte, hogy „a nem túl távoli jövőben” határozni fog. „Az esélyek nagyon jók, de meg kell várnom a részletes tanulmányt a kérdésről. Nagyon nem szeretem ezt, hogy elemzésekre kell várnom, mert általában azt szeretem tenni, amit jónak gondolok. Ennek a kérdésnek két oldala van, ezért nem könnyű határozni, de döntést fogok hozni a nem túl távoli jövőben” – mondta Trump.

Az elnök az interjúban kitért a másik sokat vitatott intézkedésére is, amellyel egyes országokból ideiglenesen megtiltotta a beutazást az Egyesült Államokba. Elmondta, hogy korábban azokat a keresztényeket, akik az Iszlám Állam üldözése miatt menekültek el otthonaikból, számos hátrány érte a különböző menekültprogramok során, a muszlim és más vallású menekültekhez képest. Trump ígéretet tett arra, hogy elnöksége alatt ezt a helyzetet megváltoztatja. Egyik kampány­ígérete volt, hogy azokat fogja képviselni, akiket az elitmédia és a hivatalos politika „elfelejtett”, és ezek közé tartoznak a közel-keleti keresztények is.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!