Husz János koncepciós perére az 1414–1418 között ülésező konstanzi egyetemes zsinaton került sor. A középkor legnagyobb katolikus egyházi gyűlése Luxemburgi Zsigmond magyar és német király hatékony diplomáciai erőfeszítései nyomán ült össze a Bodeni-tó partján fekvő német birodalmi városkában.
Zsigmond az európai jelentőségű zsinat sikeres lebonyolításától a hőn óhajtott császári méltóság mielőbbi elnyerését várta. A zsinati atyák három nagy feladat megoldását tűzték maguk elé. Az egyik az 1378 óta fennálló nyugati egyházszakadás felszámolása volt. Ekkortól ugyanis először kettős pápaság jött létre, 1409 óta pedig már három pápa vetélkedett folyamatosan a római egyházfői méltóságért, három felé szakítva a katolikus egyházat. A másik alapvető feladatnak a katolicizmussal szemben fellépő különböző, eretneknek bélyegzett egyházi mozgalmak felszámolását tekintették. A harmadik célkitűzés a rendkívül mély erkölcsi és szellemi válságban lévő római katolicizmus megújítása volt. Köztudomású volt az egymással versengő pápák hataloméhsége, korrupt-sága, a papság jelentős részének erkölcsi züllöttsége, az egyházi szolgálatra való alkalmatlansága.
Az erkölcsi megújulást illetően nem sok jóval kecsegtetett, hogy a gyűlés fő szervezője a szexuális erkölcstelenségéről, házasságtöréseiről hírhedt Zsigmond király volt, és az sem, hogy a zsinaton résztvevők igényeinek kiszolgálására mintegy hétszáz prostituált érkezett a néhány ezer fős városba. A konstanzi polgárok úgy nyilatkoztak Husznak a magát „legszentebbnek”nevező zsinatról, hogy annak résztvevői annyi bűnt követtek el, aminek levezekléséhez három évtized sem lenne elegendő.
2015. 07. 17. (XIX/29)
