hetilap

A válaszok országonként is különböznek: néhány éve az Egyesült Államokban egy halálra ítélt kétszeres gyilkos nő a siralomházban keresztény hitre tért, mélyen megbánta azt, amit tett, és bocsánatot kért az áldozatainak a hozzátartozóitól. Az ítéletet ennek ellenére fenntartották, és a nő is jogosnak nevezte azt, hogy végrehajtják rajta a bírói döntést. Európában azonban azok a gyilkosok is életben maradnak, akik soha nem bánják meg tettüket.
Stephen K. Laysonnak, az amerikai Észak-Karolina Egyetem közgazdászának 1985-ben végzett felmérése szerint minden egyes kivégzés átlagosan tizennyolc ember életét menti meg azáltal, hogy visszarettenti a jövő potenciális elkövetőit. A felmérés szerint a kivégzések számának mindössze egy százalékos növelésével már százöt ember életét lehetne megmenteni.

Két eset, két megközelítés

Leroy Keith 1934-ben az amerikai Ohio állam Warren nevű kisvárosában odasétált egy leparkolt autóhoz, és fejbe lőtte a kormánykerék mögött ülő Frederick Griestet. A holttestet az aszfaltra lökte, ő pedig elhajtott az autóval. Halálra ítélték. Kérelmére az esetet újratárgyalták, de újból halálra ítélték. Egy újabb kérelem hatására azonban megváltoztatták az ítéletet életfogytiglani börtönbüntetésre. 1956. március 7-én Keith kikerült a börtönből, három nappal később már nyoma veszett. 1956. november 21-én Ohio állam Akron nevű városában odasétált egy leparkolt autóhoz és fejbe lőtte a kormánykerék mögött ülő Coburn von Guntent.
A holttestet az aszfaltra lökte, és már éppen elindult volna újonnan beszerzett autójával, amikor is a helybéli rendőrséggel tűzharcba keveredett. A rendőrök elől sikerült megszöknie. Nem sokkal később Keith lett egy kettős gyilkosság első számú gyanúsítottja.
Amikor Ohio már túl veszélyessé vált a számára, Keith New Yorkba költözött. A nagyvárosban kocsmák és benzinkutak kirablásával tartotta fenn magát. 1956. december 19-én három bűntársával együtt úgy döntött, hogy kirabol egy taxisofőrt. David Suro vette fel őket. Amikor Keith fegyvert nyomott Suro fejéhez és pénzt követelt, a taxisofőr nekihajtott egy rendőrautónak. A rablók kiugrottak az autóból és elmenekültek, Keith azonban még fontosnak tartotta agyonlőni a taxisofőrt. Ezt köve-­tően lövöldözésbe keveredett a rendőrökkel, a zsaruk öt golyót eresztettek bele. Túlélte sérüléseit, ismét halálra ítélték. Ezúttal azonban nem úszta meg életfogytiglani börtönbüntetéssel. 1959. július 23-án villamosszékben végezte.
Egy másik ismert példa az egyesült államokbeli St. Louisban 1999-ben kivégezett Roy Roberts esete, akinek a bűnösségéről azonban mind a mai napig vita folyik. A vád szerint két bűntársának segített egy börtönőr meggyilkolásában.
A tanúk első vallomásaikban azonban nem is tettek Robertsről említést, fegyvert nem találtak nála, ruháján – ellentétben két társával – nem találtak vérnyomokat. Roberts mindvégig ártatlannak vallotta magát, és egy hazugságvizsgáló gép próbáját is kiállta. Lehet, hogy Roy Roberts ártatlan volt. Minden kétszázadik kivégzett emberről ugyanis utólag kiderül, hogy nem is kellett volna kivégezni. Ennek ellenére el lehet mondani, hogy az igazságszolgáltatás ebben a tekintetben azért nagyon jó hatásfokkal dolgozik: az esetek 99,5 százalékában a valódi gyilkosokat ítélik halálra.

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek