hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ikonoktól az ikon-társadalomig

2015. 02. 12.
Európai képkultúránk két évezredes hagyománya a korai idők szentként tisztelt képeivel kezdődött. Míg a judaizmus és az iszlám évszázadokig állhatatosan küzdött az istenképek vallásos tiltásával az ellen, hogy a képek hatalmat gyakoroljanak híveik felett, addig a keresztény világ egyre inkább behódolt a képek erejének, és a „ne csinálj magadnak faragott képet” parancsától a képtisztelet hajtóerejével juttatta el a társadalmakat a képfüggőségig, ahol már minden csak akkor igazi, ha van róla kép.

„Látott-e már templomban valaha is ilyesmit, Constantina?” – tette fel udvarias levelében Konstantin császár leá­nyának Cezáreai Euszébiosz püspök a kérdést a hölgy azon kérésére, hogy szerezzen neki egy Krisztus-portrét, majd így folytatta: „Az istenember két természete közül tulajdonképpen melyiket reméli a képben megtalálni?  Ugyanis az isteni természet nem ábrázolható (tudniillik lehetetlen), az emberi pedig nem méltó az ábrázolásra.” A kereszténység államvallássá emelkedésének korában, a 400-as években még komolyan aggódtak a képnek a néző fölötti hatalma miatt. Akkor honnan jött mégis az ikonománia? És hogyan jutottunk egyáltalán a képtilalmas zsidó-keresztény gyökerektől az annak szögesen ellentmondó képkultúrához?

Az európai típusú képekben beszélés nagyrészt a keresztény egyház képteológiájához nyúlik vissza, a képhasználat azonban mégsem keresztény „találmány”. Az antikvitásban az égi eredetűnek vélt kultuszképek (mint a trójai Pallasz Athéné-kép) élő személyek tulajdonságait viselték, sérthetetlenek voltak, és városokat oltalmaztak – az „égből (Zeusz által) lehajított” (Diopetész) nevet viselték. Tróját is csak úgy lehetett meghódítani, hogy elrabolták a Palladiumot. A kereszténység azonban egy önálló, élő, szerető Szentháromságban hitt, nem volt szükség arra, hogy a láthatatlant ilyen módon láthatóvá téve különböztessék meg más istenektől, ráadásul a képkészítés a mózesi tilalommal is ellenkezett. Éppen ezért kezdetben elutasította a képet. Különösen a vallásos képet. A templomaik sem az istenek szobrainak lakhelyeként szolgáltak, hanem egyszerűen gyülekezeti házként. A kultuszkép tiltott volt, mivel épp annak a pogány bálványimádásnak az egyértelmű kifejezője volt, amellyel szembehelyezkedett a korai egyház. A keresztények a császárképnek bemutatott áldozatot is megtagadták, ami miatt kegyetlen üldöztetéseket szenvedtek.

Becsmérlésük egyik korai jele ironikusan épp a kereszten függő Jézus legkorábbi képi tanúságtevője lett. Ez a római Alexamenosz-falfirka. Az első grafittiként számon tartott, 3. századi gúnyrajzon egy keresztre feszített szamárfejű ember látható, alatta térdel „híve”, az „identifikáló” felirat szerint: „Alexamenosz imádja az istenét”.  Akkortájt a zsidókat vádolták szamár-imádással, és ezt vetíthették ki Jézus követőire is. Bár ezt nyilvánvalóan nem keresztény alkotó készítette, mégis a legkorábbi „keresztény” képnek tartja a történetírás.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!