„Látott-e már templomban valaha is ilyesmit, Constantina?” – tette fel udvarias levelében Konstantin császár leányának Cezáreai Euszébiosz püspök a kérdést a hölgy azon kérésére, hogy szerezzen neki egy Krisztus-portrét, majd így folytatta: „Az istenember két természete közül tulajdonképpen melyiket reméli a képben megtalálni? Ugyanis az isteni természet nem ábrázolható (tudniillik lehetetlen), az emberi pedig nem méltó az ábrázolásra.” A kereszténység államvallássá emelkedésének korában, a 400-as években még komolyan aggódtak a képnek a néző fölötti hatalma miatt. Akkor honnan jött mégis az ikonománia? És hogyan jutottunk egyáltalán a képtilalmas zsidó-keresztény gyökerektől az annak szögesen ellentmondó képkultúrához?
Az európai típusú képekben beszélés nagyrészt a keresztény egyház képteológiájához nyúlik vissza, a képhasználat azonban mégsem keresztény „találmány”. Az antikvitásban az égi eredetűnek vélt kultuszképek (mint a trójai Pallasz Athéné-kép) élő személyek tulajdonságait viselték, sérthetetlenek voltak, és városokat oltalmaztak – az „égből (Zeusz által) lehajított” (Diopetész) nevet viselték. Tróját is csak úgy lehetett meghódítani, hogy elrabolták a Palladiumot. A kereszténység azonban egy önálló, élő, szerető Szentháromságban hitt, nem volt szükség arra, hogy a láthatatlant ilyen módon láthatóvá téve különböztessék meg más istenektől, ráadásul a képkészítés a mózesi tilalommal is ellenkezett. Éppen ezért kezdetben elutasította a képet. Különösen a vallásos képet. A templomaik sem az istenek szobrainak lakhelyeként szolgáltak, hanem egyszerűen gyülekezeti házként. A kultuszkép tiltott volt, mivel épp annak a pogány bálványimádásnak az egyértelmű kifejezője volt, amellyel szembehelyezkedett a korai egyház. A keresztények a császárképnek bemutatott áldozatot is megtagadták, ami miatt kegyetlen üldöztetéseket szenvedtek.
Becsmérlésük egyik korai jele ironikusan épp a kereszten függő Jézus legkorábbi képi tanúságtevője lett. Ez a római Alexamenosz-falfirka. Az első grafittiként számon tartott, 3. századi gúnyrajzon egy keresztre feszített szamárfejű ember látható, alatta térdel „híve”, az „identifikáló” felirat szerint: „Alexamenosz imádja az istenét”. Akkortájt a zsidókat vádolták szamár-imádással, és ezt vetíthették ki Jézus követőire is. Bár ezt nyilvánvalóan nem keresztény alkotó készítette, mégis a legkorábbi „keresztény” képnek tartja a történetírás.
2015. 02. 06. (XIX/6)
