hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A lélek csodaszere

2015. 01. 03.
Gondolta volna, hogy egyetlen módszer életvitelszerű alkalmazásával lényegesen javulhat fizikai állapota, lelki egészsége, életérzése, kapcsolatrendszere és házassága is? Orvosi és pszichológiai kutatások egész sora szerint a válasz egészen egyszerű: a hálaadás.

A közelmúltban a Forbes magazin és a Science of Us tudományos különlegességeket gyűjtő blog is összeszedte a témában megjelent legérdekesebb kutatásokat. Ezek eredménye egyértelmű: a hálaadás lényegesen javítja életminőségünket, közérzetünket, kapcsolatainkat. A következőkben néhány példával illusztráljuk a hálaadás élettani, pszichológiai, szociális és gazdasági hasznosságát.

Pihentető alvás. Az Applied Psychology című tudományos lapban publikált kutatás során olyan egyetemistákat vizsgáltak, akik alvászavarokkal küzdöttek, jellemzően azért, mert „agyuk folyamatosan pörgött”, gondolataikat pedig lekötötték különböző problémáik és aggodalmaik. A kutatók arra kérték a csoportot, hogy vezessenek „hála-naplót”, és lefekvés előtt 15 percet töltsenek azzal, hogy összeírnak olyan dolgokat, amelyekért hálásak. A diákok már egyetlen hét után arról számoltak be, hogy éjszaka nyugodtabbak, és alvásuk is lényegesen pihentetőbb volt.

Növekvő boldogságérzet. Dr. Martin Seligman, a pozitív pszichológia úttörője, egyik tanulmányában azt vizsgálta, hogy különböző magatartások miként befolyásolják az egyén hangulatát. Hat különböző magatartást figyelt meg úgy, hogy a kutatásban részt vevő négyszáz ember mindegyike egy-egy feladatot kapott. Egyeseknek például sa­ját erősségeikről kellett listát készíteni, míg másoknak azon kellett gondolkodniuk, hogy személyiségük erősségeit hogyan tudnák egy héten át mindennap új módon használni.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!