Miközben Nelson Mandela a kritikus tüdőbetegségéből lábadozik, állapotának javulását egyszerre köszönheti a magas színvonalú orvosi ellátásnak és az őt követő milliók imáinak. A volt dél-afrikai elnök élete modern korunk egyik legmélyebb szükségére hívta fel a figyelmünket: arra, hogy lehetőségünk van megbocsátani és a gyűlöletből továbblépni a megbékélés felé. Mandela tettei ilyen értelemben üzenetet hordoznak Magyarország, Izrael és a világ többi nemzete számára, beleértve az Egyesült Államokat is.
A párbeszéd központi szerepe
Mandela, miután 27 évet töltött a börtönben, ezekkel a szavakkal köszöntötte kiszabadulását: „Ha nem bocsátunk meg, továbbra is foglyok maradunk.” Majd hozzátette: „Csak két választási lehetőségünk van: élet-halál harcot vívunk, vagy elkezdünk szóba állni egymással.”
Jól ismerjük azt az általános emberi vágyat, amiről Mandela beszélt. Az amerikai alkotmányt olyan csoportok („az atyák”) fogalmazták meg, akik hosszas, közösségeken átívelő vitákat folytattak a dokumentum tartalmáról és megszövegezéséről, míg eljutottak ehhez a „bizonyítékokon alapuló” igazsághoz: „Magától értetődőnek tartjuk azt az igazságot, hogy minden ember egyenlőként teremtetett.” A magától értetődő igazságok egyúttal Isten törvényei is, amelyeket a konfliktusok megoldására adott: „Szeresd felebarátodat, mint temagadat.” Ez utóbbi elvárás minimálisan feltételezi azt, hogy ismerjük a felebarátainkat, és beszélő viszonyban vagyunk velük.
Alan Paton híres regénye, amelyet 1948-ban a dél-afrikai apartheidtörvények következményeiről írt (Cry, The Beloved Country – Jaj, a szeretett ország), megrendítette a világot, és egyben megismertette az emberekkel a börtönben ülő Mandela üzenetét. Amikor 1993-ban kiszabadult, a modern teológia, a modern tudomány és a média összefogott, hogy ezt az üzenetet világszerte népszerűsítse.
Ennek az összefogásnak a politikai tartalmát Morton Deutsch, az Institute for Conflict Resolution (Konfliktuskezelési Intézet) igazgatója dolgozta ki, aki bebizonyította, hogy a mély, megoldhatatlannak tartott konfliktusokkal terhelt országoknak olyan vezetőkre van szükségük, akik képesek a magukba fordulásra és az önvizsgálatra.
Időközben a média és a technológiai lehetőségek fejlődése is lehetővé tette azt, hogy a tömegmozgalmak korábban nem ismert támogatást kapjanak. A kelet-európai rendszerváltás egyik ismert szereplője, Mécs Imre beszélt egyszer a diktatúra technológiai korlátairól. Mint felidézte, Magyarországon a nyolcvanas években mindössze öt szakember volt arra, hogy ellenőrizze az országban működő valamennyi fénymásolót. Mécs és ellenzéki társai ezt felismerve meggyőzték Soros Györgyöt arról, hogy küldjön több száz fénymásolót Magyarországra, megoldhatatlan feladat elé állítva ezzel a diktatúra ellenőrző gépezetét.
Újdonság volt a kilencvenes évek elején az is, hogy a tüntetők a világnyelvet felhasználva angolul írták ki a plakátokra a jelszavaikat, amivel az üzenetüket a televízió révén azonnal eljuttatták az egész világra. Az egyetemes üzenet – az, hogy minden ember egyenlőnek teremtetett – így a technológia és a tudomány igáslovai segítségével eljutott az emberek szívéhez, kifejezve ezt a mély vágyat, ami ott él mindenkiben. Mandela példája azt mutatta, hogy a „szeretett országban” akkor van esély a megoldásra, ha kitartóan szólunk, és újra szólunk a gyűlölet gyökereiről, és egyúttal – ha szükséges és lehetséges – sírva emlékezünk meg a múlt bűneiről.
2013. 08. 02. (XVII/31)
