Egyetemi filoszok! A tudománymetrikai adatokon ugyan nem javít, mégis tessenek könyvtári nyilvántartási munkát vállalni! – ez lehetne a bibliai régiségek terén a legfrissebb szenzáció egyik tanulsága. Történt ugyanis, hogy Mauro Perani neves hebraista az év elején a Bolognai Egyetemi Könyvtárban régi kéziratokat rendezgetett, amikor különös tekercsre lett figyelmes. A kéziratot a 19. század végi katalóguscédula mindössze párszáz évesnek vélte, írásmódját „esetlennek” és „szokatlannak” ítélte. A héber írástörténetben jártas Perani azonban látta, hogy nem kétbalkezes írnokkal, hanem korai, babilóniai másolói hagyománnyal áll szemben. Miután más kutatókkal is tanácskozott, május végén a La Repubblica napilap hasábjain jelentette be, hogy a máig ismert legkorábbi, teljes egészében fennmaradt Tóra-tekerccsel van dolgunk – azóta pedig két, egymástól független radiokarbonos vizsgálat is megállapította, hogy a kézirat 1155 és 1225 között, vagyis a keresztes hadjáratok idején keletkezett. (A legrégebbi teljes Tóra-tekercs, amelyről eddig tudomásunk volt, 14. századi.)
Peraninak az szúrt szemet, hogy a szöveg nem felelt meg a szent szövegek kéziratmásolására a 12. században kialakult szabályoknak, és olyan betűket, szimbólumokat (a betűket díszítő koronácskák egyes fajtáit), valamint sorkitöltő grafikai elemeket tartalmaz, amelyek a 12. század utáni Tóra-kéziratokban már tilalmasnak számítottak. A 36 méter hosszú és 64 centiméter széles, 58 darabból összevarrt könyvtekercs anyagát tekintve is egyedülálló: a pergamen gondosan kikészített juhbőrből készült, nem szarvasmarha bőréből, mint leggyakrabban. Ami a tekercs tartalmát illeti, Perani szerint a szöveg több markáns eltérést is mutat a modern szövegkiadások alapját képező Leningrádi kódexhez képest (1008 k.), viszont pontos egyezést mutat azzal a néhány oldallal, ami az Aleppói kódex (930 k.) Tórájából megmaradt. (Ez utóbbi a legjobb szövegállapotú teljes héber Bibliánk lenne, ha 1947-ben, egy pogrom során nem vész oda a jelentős része.) A tekercs emiatt is értékesnek tűnik: a segítségével talán betekintést nyerhetünk, milyen lehetett az Aleppói kódex Tóra-szövege. Az olasz kutató a tekercs értékét 1,3 millió dollárra becsülte.
Merre tekergett?
Nem tudható, hogyan került a közel-keleti eredetű kézirat Bolognába. Készítőjét nem ismerjük, bár a nevét talán a legnevesebb középkori zsidó világjáró, a „zsidó Marco Polónak” is nevezett tudelai Benjámin is megörökítette, amikor – éppen ebben az időszakban – Ibériából Itálián át a Szentföldre és Babilóniába tartott, és minden jelentősebb hitközségről és azok elöljáróiról feljegyzést készített. Tény, hogy a kézirat a középkorban az észak-itáliai városba keveredett, talán éppen abból kifolyólag, hogy a város zsidó közössége szoros kapcsolatokat ápolt nagyobb rabbinikus központokkal. (Sőt az egyetemi város hitközsége maga is jelentős volt, olyannyira, hogy Bologna nevére még héber népetimológia is készült: „bó lán Jáh”, azaz „az Örökkévaló benne lakozik” – szólt a magyarázat.)
Újabb ugrás: a tekercs már a középkorban egy bolognai domonkos kolostor tulajdonába került – talán egy nagyböjti pogrom során, melyek kirobbantásában és levezetésében a koldulórendi barátok élenjártak Észak-Itáliában. A kézirat történetének éppen ez a legkülönösebb szakasza. Évszázadokon át volt a „dömések” tulajdonában, akik a középkori inkvizíciós bíróságok munkájában oroszlánrészt vállaltak: térítő prédikációkat tartottak zsidóknak, és kitérteket vizsgáltak, nem „csúsztak-e vissza” korábbi hitgyakorlatukba, például a szombat megtartásába. A tekercs tehát segédeszközként szolgálhatott olyan koldulórendi barátok bibliai képzésében, akiknek elméjét éppen a judaizmus ellen pallérozták.
Egyébként Tóra-tekercsből azért is nehéz korai példányokat találni, mert amikor szent iratok megsérülnek – vagy más okból elveszítik alkalmasságukat a liturgikus használatra –, a hitközség külön tárolóhelyre rejti őket, amelyet néhány évente kiürít, és tartalmát eltemeti. Úgy tűnik, hogy a bolognai tekercs éppen a domonkosoknál vészelte át azokat az évszázadokat, amikor elhantolhatták volna a város zsidó temetőjében, ha eredeti gazdáinál marad.
Történetének újabb érdekes szakasza lehetett a reneszánsz időszaka, amikor a Bolognai Egyetemen keresztény humanisták héberül tanultak – és a domonkos rendház könyvtárában talán az egyedülálló, keleti tekercset is felkeresték. (Az itáliai humanisták ugyanis a zsidó kultúrában vélték megtalálni az emberiség közös, „ősi teológiáját”, azt a misztikus hagyományt, amelynek eredete Ádámig és az Édenkertig nyúlik vissza.)
Amikor Napóleon itáliai hadjárata idején feloszlatta az itteni szerzetesrendeket, kincseik – köztük könyvtáraik – jó részét a diadalmas köztársaság fővárosába szállíttatta. A tekercs párizsi útjáról a Francia Nemzeti Könyvtár (BnF) pecsétje tanúskodik. Napóleon bukását követően a bolognai könyvek visszatértek az észak-itáliai városba, de nem a rendházakba, hanem az egyetem könyvtárába vándoroltak. A kézirat a könyvtárban élte túl 1943-at, a vészkorszak hónapjait, amikor például a római gettó München felé bevagonírozott sok drága könyve és egyéb kincse elveszett. A tekercs ma már arra vár, hogy digitalizálják, és a világhálón közkinccsé tegyék.
2013. 06. 28. (XVII/26)
