Az iszlámot sok félreértés veszi körül és ezek egyike az, hogy csak a radikális muzulmánok hisznek abban, hogy a történelem végén az egész világ egyetlen hit – az iszlám – zászlaja alatt egyesül. Pedig amikor a Korán meghatározza azt, hogy mi a legfontosabb egy muzulmán számára, a végidőkben és az Ítélet Napjában való hit fontosságban közvetlenül az Allahban való hit után következik: „Nem az a jóság, ha arcotokat napkelet és napnyugat felé fordítjátok, hanem az, ha valaki hisz Allahban, az Utolsó Napban, az angyalokban, az Írásokban és a prófétákban.” (2. szúra 177.)
Egy muzulmán számára nem választás kérdése az, hogy hisz-e az Utolsó Napban, vagyis foglalkozik-e a világtörténelem jövőjével. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy minden muszlim – vagy akár a többség – a Carnajev-testvérpárhoz hasonlóan terrorral akarná siettetni a végidők eljövetelét. Azt azonban a legtöbben elfogadják, hogy az utolsó idők nagy konfliktusában szükség lesz mártírokra, és ezt az áldozatot az akkor élő muzulmánoknak vállalniuk kell.
A keresztény világban – bár a teljes Biblia szövegének több mint egynegyede profetikus tartalmú és a korai egyház egyértelműen sokat foglalkozott a végidőkkel – épp ellenkező folyamatok zajlanak: ma az apokalipszis iránti érdeklődés könnyen szektagyanúba keverheti a hívőket. Nem így az iszlámban: számukra az eszkatológia – a jövő eseményeinek a tanulmányozása a szent könyvek alapján – a hit központi elemét jelenti.
2013. 04. 26. (XVII/17)
