Bormann, Hitler gyakran hangoztatott vélekedését megismételve, kifejtette: a kereszténység lényegi elveit a zsidóságtól vette át, tehát „már ezért sincs szükségünk a kereszténységre”. A nemzetiszocialisták kötelessége, hogy amennyire csak lehet, „természetesen”, tehát „biológiai módon” éljenek, fejtegette Bormann. Politikai szempontból pedig nem a katolikus egyház egységének megőrzése az érdekük, hanem az egyház bomlasztása. A legjobb az lenne – legalábbis Bormann szerint –, ha legalább két, vagy több pápa lenne.
Hitler 1941 júliusában fehér asztal mellett folytatott „beszélgetései”, végeérhetetlen monológjai során, kifejezetten az utókor számára jegyzetelő gyorsírók jelenlétében kijelentette: „Hosszú távon a nemzetiszocializmus és a vallás nem létezhet együtt.”
Közbevetett kérdésre, hogy ez háborút jelent-e a nácizmus és az egyházak között, Hitler azt mondta: „Nem, nem jelent háborút. Az ideális megoldás az lenne, ha üldözés nélkül elpusztulnának a vallások. De ebben az esetben az egyház helyére mi nem állítunk valami vele egyenrangút. Ez borzalmas volna. (…) Az emberiséget ért legsúlyosabb csapás a kereszténység megjelenése volt. A bolsevizmus a kereszténység törvénytelen gyermeke, mindkettőt a zsidók találták ki.” Hitler a továbbiakban a kereszténységet tömören „szándékos hazugságnak” nevezte, a bolsevizmusról pedig megállapította, hogy ugyanazt a hazugságot alkalmazza, „…amikor azt állítja, hogy felszabadítja az embereket, miközben rabszolgasorba dönti őket”.
Hitler gúnyos szavakkal bélyegezte meg a kereszténységet, amelynek – szerinte – kulcsfogalma az intolerancia, és a szeretet nevében irtotta ki ellenfeleit. Hitler apokaliptikus víziója szerint kereszténység nélkül nem lenne iszlám, és a Római Birodalom, természetesen a germán törzsek irányítása alatt, világbirodalommá fejlődött volna. A kereszténység döntötte romba a Római Birodalmat, utána évszázadokig tartó sötétség következett – hangoztatta Hitler.
Néhány hónappal később Hitler magyarázatot is fűzött ez utóbbi gondolathoz: „A kereszténység lázadás a természeti törvény ellen, tiltakozás a természet ellen. Logikusan végiggondolva végeredményben szélsőséges esetben azt is mondhatjuk, hogy a kereszténység az emberi gyengeség szisztematikus kultiválása.” Hitler négy nappal később arról ábrándozott, hogy a legjobb lenne hagyni, hogy „…a kereszténység természetes halállal kimúljon. A lassú halálban van valami vigasztaló.” Hitler a kereszténységet a „bolsevizmus prototípusának” nevezte, és hozzáfűzte: „…a zsidó mozgósította a rabszolgák tömegeit, azért, hogy aláássa a társadalmat. Így érthető, hogy a római világ egészséges elemei védve voltak ettől a doktrínától.”
Hitler egyébként igencsak sajnálatosnak tartotta, hogy a Bibliát németre is lefordították, 1942. június 5-én kijelentette: „…így minden német ki van szolgáltatva ennek a zsidó halandzsának. Amíg a tanítás, főleg az Ószövetség, az egyház latinján volt csak olvasható, kisebb volt a veszély, hogy érzékeny emberek a Biblia tanulmányozása következtében illúziók áldozataivá válnak.” Hitler a kereszténységet „kollektív elmebajnak” nevezte, és kifejtette: „Amíg az emberek figyelmüket arra irányítják, ami nem létezik, nem láthatják azt, ami létezik. Remek számítás a zsidó részéről… A zsidó tudja, ha áldozatai hirtelen rájönnének minderre, az összes zsidót kiirtanák. De ezúttal a zsidók el fognak tűnni Európából. A világ szabadon fog lélegzeni, ismét tud majd örülni, ha ez a súly nem nyomasztja a vállát.” Lehetséges, hogy Hitler valóban úgy gondolta: azzal, hogy lemészároltatja a zsidókat, ő, aki „felismerte”, hogy a világot „tönkretevő” kereszténységet is a zsidók „találták ki”, csak megelőzi a tömegek zsidógyilkos dühének spontán kirobbanását. Hitler számára minden ördöginek a gyökere a zsidó volt, bizonyos, hogy a zsidók után, ha lett volna rá elég ideje, felszámolta volna a keresztény egyházakat is. (Karsai László: Hitler és a kereszténység. Hetek, 2000. október 28., részlet)
2013. 02. 22. (XVII/8)
