hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Jeruzsálem egysége a mi ügyünk
Keresztények az iráni propaganda ellen

2012. 10. 11.
Kiáll az Irán elleni megelőző támadás mellett az Izraelt támogató parlamenti képviselőkből álló nemzetközi fórum. Az Izrael Szövetségesei Alapítvány Jeruzsálemben elfogadott határozata kimondja, hogy az ENSZ Alapokmánya szerint minden tagállam joga, hogy megvédje polgárait és területi egységét. A 18 országból érkezett küldöttek kiálltak Jeruzsálem egysége és a ciszjordániai zsidó települések védelme mellett, nem támogatták viszont azt a javaslatot, hogy felszólítsák kormányaikat az Iránnal való diplomáciai kapcsolatok megszakítására. Kiállt a határozat mellett a Zsidó Világkongresszus és több keresztény–cionista civil szervezet is, köztük a Jeruzsálemi Nemzetközi Keresztény Nagykövetség, amelynek rendezvényén több mint 6000 vendég vett részt az izraeli fővárosban.

„A zsidó nép szenvedése a történelem során arra tanít bennünket, hogy ne legyünk közömbösek az Izraelt ma fenyegető nyílt és egyértelmű veszéllyel szemben. [...] Ezért az aláírók kijelentik, hogy Izrael az ENSZ Alapokmányának 51. cikkelye értelmében jogosult önvédelmi katonai lépéseket tenni, [...] amennyiben szükséges, hogy biztosítsa területi szuverenitását, állampolgárainak védelmét és nemzeti fennmaradását” – áll az Izrael Szövetségesei Alapítvány (Israel Allies Foundation) nyilatkozatában, amelyet Jeruzsálemben fogadtak el.

A szervezet világszerte azokat a parlamenti képviselőket és meghatározó politikusokat fogja össze, akik felekezeti hovatartozástól függetlenül támogatják a demokratikus zsidó államot, beleértve az ősi földjükhöz és történelmi fővárosukhoz, Jeruzsálemhez való jogukat. Az Izrael Szövetségesei Alapítvány évente megrendezett konferenciáira – amelyet legutóbb, 2011 novemberében Budapesten tartottak – Kanadától Ausztráliáig számos nemzetből érkeznek küldöttek. A nemzetközi lobbicsoport az egyes tagállamok mellett kapcsolatokat tart fenn az Európai Unióval, és irodái működnek többek között Washing-tonban és Brüsszelben is. 

Az idei jeruzsálemi tanácskozás fő témája az iráni nukleáris fenyegetés volt. A küldöttek – köztük az amerikai Kongresszus több tagja, valamint európai parlamenti képviselők és latin-amerikai politikusok – felvetették, hogy a kanadai példát követve felszólítanák kormányaikat az iráni rezsimmel való diplomáciai kapcsolatok azonnali megszakítására. Mint ismert, Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnöknek az ENSZ Közgyűlésén szeptember végén elmondott fenyegető beszéde nyomán Kanada azonnali hatállyal felfüggesztette Teheránnal a hivatalos kapcsolatokat, és kiutasította az iráni nagykövetet az országból.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!