hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Barbie & Barbie: házasság „egyéb kategóriában”

2012. 09. 01.
Tajvanon megtartották az els buddhista leszbikus esküvt. Ázsiában elsként itt terjesztették be az azonos nemŐek közötti házasság legalizálására vonatkozó törvénytervezetet még 2003-ban, ez azonban azóta sem került elfogadásra. Ebbl kifolyólag a szertartáson részt vev páros frigye sem minsül törvényesnek, de mint elmondták, remélik, hogy a ceremónia növeli majd a többségében buddhista vallású tajvani társadalomban a melegek elfogadottságát.

Tavaly már tartottak Tajpejben egy Barbie & Barbie esküvje címŐ partit, ahol 80 leszbikus pár összeadását rendezték meg, mintegy ezer vendég eltt. A kontinensen eddig egyetlen országban sem legális a melegházasság, de legutóbb Vietnamban és Nepálban tettek lépéseket a melegek jogainak védelme érdekében. Vietnam igazságügy-minisztere júliusban kijelentette:

„Szembe kell néznünk a realitásokkal. A homoszexuálisok száma már több százezerre ntt. Ez nem kevés. Birtokolhatnak ingatlanokat… Ezeket a kérdéseket jogilag rendeznünk kell.” Nepál belügyminisztériuma pedig nemrég bejelentette, hogy a személyazonosító igazolványokon és egyéb hivatalos dokumentumokon a nemekre irányuló kérdéseknél a férfi és n opció mellett a melegek és transzszexuálisok kedvéért feltüntetik majd az „egyéb” kategóriát is. (Mezei Viola)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!