hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Árulók-e a zsidókeresztények?
Közös gyökerek, elváló utak (1.rész)

2012. 09. 13.
Napjainkban - főképp Amerikában és Izraelben - számos zsidókeresztény közösség születik, melyek a judaizmus egy ágaként definiálják magukat, s az 1. századbeli zsidókeresztény gyülekezetek jogutódjaiként viselkednek. A zsidó és a keresztény hagyományokhoz való viszonyulás tekintetében számos ágra bomló mozgalom létjogosultságát és újjáéledésének szükségességét a kereszténység születésének körülményei, majd zsidó gyökereitől való elszakadása, teológiai tévedései, illetve az elmúlt néhány száz évben a Szentírás helyes értelmezéséhez való visszatérés igénye mentén érthetjük meg.

Maguk a messiáshívő juda­iz­mus vezetői, egyes nem ortodox zsidó irányzatok, valamint evangéliumi keresztények képviselői is úgy gondolják, hogy az egyre növekvő mozgalom alapjait Jézus és Pál, illetve tanítványi körük, az Újszövetség szerzői fektették le. Ahhoz, hogy a mozgalom modern kori megjelenését, aktuális problémáit megértsük, az eredeti mintát s kialakulásának közegét kell megvizsgálnunk.

Miután a Mindenható kihívja Ábrahámot Ur városából, majd örökre népévé fogadott leszármazottait Egyiptom földjéről, szolgáján, Mózesen keresztül Törvényt (Tóra) ad, ami tulajdonképpen egy szerződés, mely követeléseket, ígéreteket, a feltételek be nem tartása esetén pedig szankciókat tartalmaz (ld. pl. Mózes 5. könyve, 28. fejezet). Izrael áthágja a „szerződési feltételeket", s érvénybe lépnek a szankciók. Először Izrael tíz törzse kerül az asszír fogságba (i. e. 722), majd 586-ban Júda, Benjámin és Lévi törzse Babilonba. A hetvenéves babiloni fogság után a három törzs nagy számban visszatér Izrael földjére.

Ezra (Ezsdrás), az írástudó és Nechemja (Nehémiás) segítségével a nép újra szövetséget köt az Örökkévalóval, s életének minden területét az Íráshoz kívánja igazítani. Összegyűjtik a Szentírást, kialakul a zsinagóga- és iskolarendszer, a Tóra felolvasásának rendje, Izrael az „Írás népévé" válik. A Tóra megcselekvése azonban nem egyszerű, hiszen a cselekedetet a parancsolatok pontos, világos megértése kell, hogy megelőzze. A visszatérés után az Írás értelmezése az írástudók (szóferím) feladata lesz, akikre nem a profetikus képességek, hanem a Tóra kimerítő ismerete a jellemző. Ők alakítják ki a Szentírás értelmezésének legalapvetőbb módszereit, melyek segítségével megállapítják a Tórában közvetlenül nem található zsidó életvezetési szabályokat (háláchá) is.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!